Francia Párlatok Akadémia 03. rész - Termőterületek: cognac, armagnac, calvados

Francia Párlatok Akadémia 03. rész - Termőterületek: cognac, armagnac, calvados

Ebben a részben ismerjük meg a francia párlatok termőterületeit és azokat az alapanyagokat, amelyből ezek a minőségi párlatok készülnek

A cognac és termőterületei

A cognac régiója Bordeaux városától északra, az Akvitániai-medencében helyezkedik el. Epicentrumában Cognac, és Segonzac városa áll, keletről az Angoulême régió, nyugatról La Rochelle városa és a Gironde folyó torkolata határolják: több mint 70000 hektár szőlőültetvény helyezkedik el rajta, ezzel – Bordeaux után – Franciaország második legnagyobb borrégiója, annak ellenére, hogy az itt termelt bor közel 95%-át cognac készítéséhez használják fel.

 A régió sajátosságát nagyban meghatározzák az évmilliós tengermozgások, amelyek eredményeképp a tengeri élővilág fosszíliái felhalmozódtak, kialakítva egy tiszta mészkőben gazdag talajt. A mészkő a talajt rögössé, morzsálódóvá teszi, ez pedig nagymértékben hozzájárul az itt készülő kiváló párlatok minőségéhez. Az ilyen talajon termő szőlőknek különösen magas a savtartalma, ami borkészítésnél nem ideális, viszont párlatkészítéshez elengedhetetlen. A mészkőben gazdag talaj továbbá kivételes vízelvezető és vízmegtartó képességgel rendelkezik, így a talaj még a száraz, meleg nyári hónapokban is megőrzi nedvességtartalmát és folyamatosan ellátja a szőlők gyökereit vízzel. Így a tőkék akár 25 méteres gyökereket is ereszthetnek.

Cognac régió pontos földrajzi behatárolását 1909-ben foglalták először törvénybe. Ehhez elengedhetetlen volt Henri Cocquard geológus 1860-as évekbeli munkássága. Kutatása során egy ökológussal együttműködve mérte fel a régió talajtani és éghajlatbeli sajátosságait annak függvényében, hogy ott milyen párlatot készítenek. Munkájuk eredményeképpen meghatározták a különböző termőterületeket, és az ezeken folyó cognackészítés módszertanbeli különbségeit. Az 1909-es rendeletet követően 1938-ban ezeknek a termőterületeknek a határait hivatalosan is törvénybe foglalták, ma is ezeket különböztetjük meg.
Fontos termőterületek:Grande Champagne, Petite Champagne, Borderies, Fins Bois, Bons Bois, Bois Ordinaires

Armagnac és termőterületei

Armagnac régiója Cognactól körülbelül 300 kilométerre délre helyezkedik el, Gascogne tartományán belül. Ez jelentős talajtani eltérést eredményez: a mészkőben gazdag, tengeri üledék által formált Cognackal ellentétben az armagnac régiója kvarchomokban, agyagban és folyami hordalékban gazdag. Cognacnál sokkal kisebb mennyiségben termesztenek itt szőlőt armagnac-készítéshez, körülbelül 5000-5500 hektáron. A régiót három termőterületre oszthatjuk: Bas Armagnac, Haut Armagnac, Armagnac – Tenaréze

Calvados és termőterületei

A francia eredetvédelem által calvados készítésére megjelölt terület főleg Bretagne és Normandia területein helyezkedik el. Itt a termőterületeket főleg éghajlat és gyártási módszerek alapján határolják el. Ezekről a különbségekről bővebben a gyártásról szóló részben foglalkozunk. A klasszikus calvados mellett megkülönböztetünk Pays d’Auge calvadost (ejtsd: péj dózs), amely igényesebb, szigorúbb eljárással készül, valamint a Domfrontais calvadost (ejtsd: domfhante): ennek az italnak a készítése során nagyobb mennyiségben használnak fel körtét is.

Szőlőtípusok, kormegjelölések

A whisky esetében sokszor halljuk, hogy az íz 70 százalékáért a hordó a felelős. Ez a legtöbb ember által elfogadott dolog, hiszen bár nem mindegy, hogy milyen árpából készül italunk, ízben nem fog drasztikus eltérést okozni az árpa fajtája. A cognac és az armagnac esetében teljesen más a helyzet.

 A szőlő fajtája, illetve termőkörülményei ugyanis nagyban befolyásolják a belőle készülő párlat ízét, minőségét. Ugyanakkor, amíg az árpa egy különösen szívós növény, ami a zord skót éghajlaton is megterem, a szőlők már sokkal több odafigyelést igényelnek, ennek mértéke pedig fajtánként szintén eltér.

Napjainkban tíz fő szőlőtípust termesztenek cognac- és armagnac-gyártás céljából. Ezek közül pedig három olyan van, ami a mennyiség 99%-át kiteszi, a többi típust csak nagyon kis arányban, ritkán használják a termelők. Legfontosabb közös tulajdonságuk, hogy alacsony cukor- és magas savtartalommal rendelkeznek, ami ideálissá teszi őket párlatkészítéshez. Nagyon ritka az olyan párlat, aminek 100%-a egyfajta szőlőből készül, legtöbbször több típust is tartalmaz a párlat, amelyeket preferált tulajdonságaik alapján választanak ki.

Szőlőtípusok: Ugni Blanc, Folle Blanche, Colombard

Ugni Blanc

Az általában négy gyakran használt szőlőtípus közül az Ugli Blanc (más néven: Trebbiano Toscano) uralkodik abszolút fölényben. Ez az Olaszországban őshonos – korábban főleg balzsamecet készítésére használt – faj a 19. században vált Cognacban és Armagnacban a legnagyobb mennyiségben termesztett szőlővé, főleg szívóssága és betegségekkel, illetve parazitákkal szembeni ellenállása miatt.

Napjainkban törvény szabályozza a használatát: Minden cognac 90%-a és minden armagnac 50%-a ebből a szőlőfajtából kell készüljön, a szőlőültetvények 98%-a ezzel a fajjal van beültetve. Közepes méretű, vékony héjú szőlő, amelynek - ideálisan magas - savtartalma annál nagyobb, minél közelebb találhatók az ültetvények az óceánhoz. A belőle készült párlat virágos, könnyed aromákkal rendelkezik.

Folle Blanche

 A Folle Blanche második leggyakrabban használt szőlőtípus, bár így is kevesebb, mint egy százaléka a termesztett mennyiségnek. A 19. századig a vezető szőlőtípus volt, viszont a paraziták és gombákkal szembeni gyenge ellenállóképessége miatt az Ugni Blanc vette át a szerepét. Napjainkban armagnac készítésben relevánsabb, de ott is egyre jobban átadja a helyét az újabb, keresztezésével létrehozott hibrid fajtáknak, mint a Folignan (Folle Blanche x Ugni Blanc hibrid) és a Baco Blanc (Folle Blanche x Noah hibrid). Ezek a keresztezések 2005-ben hivatalosan is a régiókban használható típusok listájára kerültek, viszont párlatokban csak maximum tíz százaléka lehet a felhasznált mennyiségük.

Colombard

A régió egyik legrégebb óta termesztett szőlőtípusa a Colombard, amelyet eredetileg keresztezéssel hoztak létre a Gouais és Chenin típusokból. Főleg erős gyümölcsös aromái és fűszeressége miatt kedvelt, de szintén ritkán használt típus. Az Ugni Blanchoz, és Folle Blanche-hoz képest alacsonyabb sav-, viszont magasabb potenciális alkoholtartalommal rendelkezik.

Tartalomhoz tartozó címkék: Francia párlatok