Skót lepárlók

TALISKER

Kiejtés: {TAL-is-ker} Régió: Highlands (Skye) Alapítva: 1830

Skye szigetének egyetlen lepárlója találóbb nevet is nem nagyon találhatott volna magának, a kelta eredetű Thalas Gair (magyarul: Sziklás Föld) szókapcsolat ugyanis mindent elmond a Hebridák egyik legszemkápráztatóbb földdarabjáról. Égbe szökő, fókákkal és vadmadarakkal teli sziklás partjaival, állandó ködbe burkolózó egével és vadul zöldellő mezőivel valósággal elvarázsolja a turistát, de mindig is menekülésére késztette az ott élőket. Nem csoda hát, hogy a sziget lakosságának nagy része a 19. század közepére elhagyta ezt a kietlen világot, és az egykoron virágzó lepárlók közül is csak a nagynevű Talisker maradt itt hírmondónak.

A Hugh és Kenneth McAskill testvérpár által Loch Harport viharos partvidékén, a Cuillin-hegység lábánál alapított szeszfőzde története során többször is gazdát cserélt, de a tulajdonosok lelkesedésének és kitartásának köszönhetően a legnagyobb megpróbáltatások idején is büszkén állta a sarat. Az 1925 óta a DCL (a mai Diageo) vezetése alatt álló Talisker 1960-ban elképesztő tűzeset áldozata lett, az egyik nyitva hagyott üstből kiömlő szesz nem csak az üzemet, de még a forrásul szolgáló patakot is lángba borította. A két évig tartó újjáépítés során a tulajdonosok mindent megtettek, hogy a párlatok egyedi ízvilága cseppet se sérüljön, ezért az öt új desztillálót az eredeti berendezések pontos másaként tervezték újra. Talisker álhatatosságának gyümölcse végül 1988-ban érett be, ekkor döntött úgy a Diageo vezetése, hogy ezt az egyedülálló lepárlót egy látogatóközponttal is kiegészíti, single maltját pedig a cég hat klasszikusát felvonultató sorozatba is beválogatták.

 

1998-ban a lepárló újabb teljes felújításon esett át, de a tradicionális technikákon ezúttal se sokat változtattak, az öt egységből álló csőkígyós hűtőrendszertől az üstökön látható U-alakú lyne-csövekig mindent az eredeti terveknek megfelelően hoztak új formába. A szigetvilágban ritkaságnak számító háromszoros lepárlással ugyan már felhagytak, Talisker azonban ma is ereje teljében pompázik, és egyértelműen Skócia egyik legjobb és legtöbbször díjazott itala.  Csodásan letisztult, testes és összetett világában minden ott van, ami egy whiskyt naggyá tehet: a tőzeg borsos és füstös jegyei, a maláta és a hanga finomsága, mindennek tetejébe pedig a tengerből kiszüremlő sós, orvosságos, akár moszatosan zöld ízek.

 

(Skye lakói manapság nem csak a Talisker sikerei okán néznek bizakodóan a jövőbe. Sir Iain Noble ugyanis azt tervezi, hogy Torabhaig településen egy új, minden ízében kelta, vagyis csak keltául beszélő alkalmazottakat foglalkoztató lepárlóval gazdagítja a szigetet. A befektető tervei szerint a főzde már 2008-ban megnyithat.)