Skót lepárlók

GLEN ALBYN

Kiejtés:                 {glen-EL-bin) Régió:                   H

Az észak-felföldi Inverness városában évszázadokon át a szesz körül zajlott az élet, de a történelem átgázolt az egykor virágzó helyi sör- és whisky-főzdéken, így a város ma már csak bezárt lepárlói emlékére lehet büszke. Ezen szomorú véget ért főzdék egyike volt a Caledóniai-csatorna partján felépített Glen Albyn is.

A kis üzemet 1846-ban Inverness polgármestere, James Sutherland építette fel egy korábban sörgyárként működő területen, de már a kezdeteknél úgy tűnt, hogy Glen Albyn nem akar whiskyt főzni. A főzde történetének első negyven évéből mindössze nyolc esztendeig működött, és egy tűzesetet, majd a tulajdonos csődjét követően, 1866-tól malomként próbálták hasznosítani. 1884-ben aztán a Gregory & Co. átfogó rekonstrukció keretében visszaállította a régi főzdét, melyet kora egyik legkorszerűbb, telefonnal és saját vasúti csatlakozással felszerelt lepárlójaként jegyeztek. Az Első Világháború idején aztán a haditengerészet éppen a jól fejlett infrastruktúra miatt gondolta úgy, hogy itt lesz legjobb helyen a flotta egyik központja, úgyhogy Glen Albyn megint elzárta a csapot.

1920-ban az üzem James Mackinlay és John Birnie kezébe került, akik – a Glen Mhor lepárlóval együtt – egészen a hetvenes évekig vezették. Ekkor azonban a DCL személyében új vevő érkezett, és a főzde sorsa hamarosan végleg megpecsételődött: 83-ban Glen Albyn mindörökre bezárta kapuit, hogy a régi raktárházak ma egy minden igényt kielégítő bevásárlóközpontnak adjanak helyet. A