COLEBURN

A lepárló Speyside Lossie régiójában található, a Glen Elgin és a Speyburn között, valamint a Mannochmore, a Glenlossie, a BenRiach és a Longmorn lepárlóktól nem messze. Az 1897-ben alapított üzem többször gazdát cserélt, nedűjét pedig a kezdetektől blended whiskykben használták fel. Az alapító Robertson család a Yellow Label, a későbbi tulajdonos J&G Stewart az Usher nevű blendjéhez keverte, a lepárlót legtovább birtokló DCL (majd később Diageo) idejében pedig a Johnnie Walker alapanyagaként is felbukkant. A Coleburn tehát nem futott be nagy karriert, viszont a Diageo kísérleti műhelyének számított, ugyanis számos új termelési technikát az üzemben próbáltak ki. Az 1950-es, 60-as években még felújították, ekkor tértek át széntüzelésről gőzfűtésre, de az üzem már nem sokáig működött, mivel a 80-as évek nagy lepárló bezárási hulláma a Coleburnt is elérte. Olyan nagy (a gyűjtők és whiskyivók által sokra tartott) nevek után, mint a Port Ellen, Brora, Glen Mhor, ezt a lepárlót is kivonták a termelésből 1985-ben. Mindenesetre a Coleburn története sajátos fordulatot vett az elmúlt években, hisz a Winchester testvérpár jóvoltából a lepárló épületei megmenekültek, és 2011-től hotelként, szabadidő- és rendezvényközpontként funkcionálnak Coleburn Events néven. 

Mivel az itt készülő nedű mindig is malátawhisky alapanyagnak volt szánva, ezért a mindenkori tulajdonosok nem is törekedtek arra, hogy a Coleburn száraz, fás, gabonapárlatokra jellemző éles, körtés jegyekben gazdag, mégis kissé jellegtelen karakterén valamit is változtassanak. Egyetlen hivatalos palackozásának a Rare Malts sorozatban hordó erősséggel (59,4%) kiadott, 1979-ben lepárolt, 21 éves verzió tekinthető. 

Ezen kívül csak független palackozók kiadásában érhető el, de ezekből sincs túl sok. A Gordon & MacPhail, a Douglas Laing, valamint a Signatory Vintage limitált palackozásai jelentek meg az elmúlt években. Ezek a kiadások leginkább a gyűjtők (mind nagyobb) érdeklődésére tarthatnak számot az elkövetkező időkben.