A Gerston lepárló Skócia észak-keleti partvidékén állt 1796-tól 1882-ig, majd Gerston 2 néven 1886-tól 1914-ig. A Swanson család tulajdonában lévő Gerston kisméretű főzdéje híres volt minőségéről, többek között a London Society tagjai is előszeretettel fogyasztották, valamint Brazíliában és Indiában is akadtak rajongói. A kis lepárló sikerein felbuzdulva építették meg a tízszer nagyobb Gerston 2-t, amely viszont nem tudta folytatni elődje sikereit, habár akkoriban az egyik legmodernebb üzemnek számított. A whisky büszke, kissé sós, enyhén füstös karakterrel rendelkezik: érett gyümölcsök, tejkaramell, füst és fűszerek.  Azt adja, amit az ember egy 19. századi whiskytől vár. Ha többet meg akarsz tudni a Gerston történetéről, akkor kattints IDE!

A Lost Distillery összes kiadása egyedi, a címkén feltüntetésre kerül az adott eresztés száma és a palack száma.

Ezt a blended malt whiskyt 15-20 év közötti érlelésekből alkotják.

The Lost Distillery Story

A 20. században majdnem 100 lepárló zárt be vagy pusztult el Skóciában. Ez a szám majdnem a fele a valaha (hivatalosan) létezett összes skót lepárlónak. A világgazdasági válság, a túltermelés, a világháborúk, a szesztilalom mind hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen sok főzde zárt be. Ennek eredményeképpen számos különleges és igen tiszteletreméltó lepárló veszett el a világ számára.

Egészen mostanáig.

Egy szakértői csapat ugyanis arra vállalkozott, hogy újjáéleszti ezeket a valaha volt whiskyket. Ezekből az italokból azonban nem maradt fenn egy palack sem, amely mintául szolgálhatna, ezért az újraalkotáskor különleges eszközökhöz kellett nyúlniuk: korabeli feljegyzésekhez.

A Michael Moss professzor (Glasgowi Egyetem) vezetésével egy levéltárosi csapat gyűjti és vizsgálja azokat a korabeli írásos anyagokat (lepárlói feljegyzések, adatok, korabeli újságcikkek, utazók beszámolói stb.), amelyekben említik a lepárlót és whiskyjét. Ezek alapján próbálják meg reprodukálni azt a karaktert, amilyen az adott whisky az utolsó lepárlásokkor lehetett.

Ennek során 10 fő szempontot vesznek figyelembe:

• utolsó lepárlás dátuma (milyen technikai háttér állt akkor rendelkezésre)
• elhelyezkedés (melyik régió, melye voltak a szomszédos főzdék)
• vízforrás (lágy vagy kemény víz, milyen ásványi összetevőkkel)
• árpa fajtája
• élesztő
• tőzeg
• cefréző kád
• erjesztő kád
• lepárló berendezés
• hordó.

Ezek alapján már egy viszonylag jó képet kapnak a főzdében készülő whisky egykori stílusáról. Ekkor a Lost Distillery whisky készítői is áttanulmányozzák az eredményeket, és megpróbálják elhelyezni az italt egy aromaskálán: tőzeges – virágos – gyümölcsös – gabonás – boros – fás - kénes.

A folyamat harmadik része a legizgalmasabb és talán a legnehezebb. Ekkor ugyanis a kutató-levéltáros (Archivists) és a whisky készítő (Whisky Makers) csapat összeül, és egy ún. aromapanel segítségével megvitatják az újjászületésre váró whisky karakterét. Különböző lepárlók single maltjaiból állítanak össze több féle mintát, és végül azt választják ki, amelyik a team minden tagja számára azt adja, amit a meglévő információk alapján vizionált. Időigényes és sok tapasztalatot igénylő munka ez, amely csak akkor ér véget, ha mindenki elégedett az eredménnyel. Így születik meg egy elfeledett whisky jelenkori interpretációja.

A Lost Distillery logóját az ősi kelta jelkép, a Triskele ihlette, amely a reinkarnációt (visszatérést) jelképezi. Értelmezésük szerint ebben a szimbólumban a whisky készítés legfontosabb összetevői fellelhetők: a hordó, a víz és az árpa.

Az egyes whiskyk háromféle verzióban készülnek: a Classic-ot 12-15 éves, az Archivist-et 15-20 éves, a Vintage-t pedig 25-30 éves érlelésekből alkotják meg.

Ahogy régen sem használtak színezéket (karamellt) és nem alkalmaztak hűtve szűrést, úgy a Lost Distillery palackozások is mindezt nélkülözik.