Whisky Akadémia VII. - A skót whisky története - A XVIII. századtól napjainkig

Az 1823-ban beiktatott szeszengedélyezési és adótörvény hatására a skót whiskyipar fellélegezhetett. Az illegalitásból előbújva sorra nyíltak meg újabb, ekkor már hivatalos lepárlók.  Az elsők közé tartozott a The Glenlivet is, amely 1824-ben kapott hivatalos engedélyt szeszfőzésre. Mivel a whiskygyártás törvényes keretek között zajlott, így sok éles eszű feltaláló rukkolt elő újabbnál-újabb ötletekkel, hogy még egyedibbé, ízesebbé tegyék az "élet vizét". Ilyen forradalmi találmány volt a Coffey lepárló, amelyet Aeneas Coffey szabadalmaztatta az 1831-es esztendőben. Az úgynevezett patent, a „folyamatos lepárló” lehetővé tette a gabonawhisky ipari előállítását.  Ez a mérnöki újítás nagyobb mennyiségű szesz előállítását eredményezte, de sajnos gyengébb minőségben. Végül a találmány Írországban terjedt el először.

Az idő előrehaladtával ez a pompás ital egyre nagyobb teret hódított a világban. Kinőve a Brit-szigeteket, az új kontinensen is közkedvelt itallá vált. Rengeteg, főleg ír bevándorló magával vitte a whiskygyártás ismeretét. Ennek hatására 1850-re körülbelül háromezer lepárlót regisztráltak az USA-ban. Míg Amerika kezdett felzárkózni, addig Skóciában sem állt le az élet.

1853-ban Andrew Usher volt valószínűleg az első, aki blended (kevert) whiskyt állított elő. Ezzel a lépésével megalapozta a blended whiskyk előkelő szerepét a mai whiskykultúrában.
Tekintettel arra, hogy nem csak egy ország állított elő whiskyt, Írország úgy döntött, rendeletbe foglalja az ír whisky megnevezésének módját. 1855-től az ír whiskey így, tehát e-vel írandó. Ezt az írásmódot később az amerikaiak is átvették.

A skót whisky térhódításának egy igen sajnálatos esemény is kedvezett:   Az 1860-as években betegség pusztított végig a francia szőlőültetvényeken, így erősen visszaesett a francia bor- és konyaktermelés. A kontinensen élő előkelőségek ital nélkül maradtak, és ez páratlan lehetőség volt arra, hogy a whisky újabb rajongókat szerezzen. Az esélyt megragadva a whisky beépült az európai köztudatba, és elkezdte hódító hadjáratát szerte a világon. 1871-ben nyílt meg az első japán lepárló, Jokohamában.
A XIX. század végén az európai kontinensen puskaporos volt a hangulat. A porosz-osztrák háborúk feldúlták a földeket, így újabb konyak- és brandyhiány ütötte fel a fejét. A fellépő piaci igények szelíden arra ösztönözték a skótokat, hogy még többet exportáljanak whiskyjükből. A kedvező fordulat hatására a század végén bekövetkezett az úgynevezett „whisky boom”, amikor is számos új lepárló alakult és egyre nagyobb számban állították elő az „élet vizét”. De honnan ismerik majd meg az emberek az igazi skót whiskyt?

1908-ban a Királyi Whisky Tanács először szabályozta, hogy mi viselheti a skót whisky megnevezést. Az akkori szabályok értelmében a skót whiskynek Skóciában kellett készülnie és minimum két évig kellett érlelni. 1915-ben megalakult a Központi Szeszesital-testület, amely ellenőrizte a törvények betartását.

Míg az egyre nagyobb számban készülő whiskyk hordókban pihentek, addig embert próbáló háború söpört végig az egész világon.
Az I. világháború évei után a whisky kezdett újra előtérbe kerülni. 1920-ban az Egyesült Államok kormánya bevezette a szesztilalmat. A tilalom ideje alatt működő bűnszövetkezetek látták el Amerikát minőségi skót és ír whisk(e)y-vel. Persze volt olyan ital is, amihez legálisan lehetett hozzájutni. A Laphroaig, az Islay-szigeti skót whisky az erősen jódos illatának és enyhén gyógyszeres ízének köszönhetően lehetővé vált, hogy amerikai gyógyszerészek receptre árusítsák ezt a nagyszerű párlatot.
Az évek múlásával a minőségi skót whisky iránt nőtt az érdeklődés. Amikor kitört a II. világháború, Anglia nem egyszer whiskyvel fizetett Amerikának a hadianyagokért.

A háború után sokat változott a világ, de a skót whisky iránti szeretet megmaradt. 1989-ben nyitotta meg kapuit a Scotch Whisky Heritage Center, ahol audiovizuális eszközökkel mutatják be a skót whisky történetét és a gyártási folyamatot. Végül a XX. század utolsó évtizedében az Európai Gazdasági Közösség elfogadta a skót whisky hivatalos meghatározását. A határozat szerint skót whisky csak Skóciában készülhet, minimum három évig és egy napig kell tölgyfahordóban érlelni és legalább 40 százalék alkoholtartalmúnak kell lennie.

Mozgalmas múltra tekint vissza ez a páratlan ital. De lehet, hogy éppen a sok megpróbáltatás, nehézség és bujkálás tette ezt a pompás italt azzá, amit ma skót whiskynek ismerünk.