Whisky Akadémia XVII. - Írország

Időtlen idők óta nem sikerült megoldani a talányt, vajon Írországban, vagy Skóciában párolták-e le először az "élet vizét". Léteznek teóriák mind két oldalon. Valaki történelmi tényekkel, más legendával bizonygatja igazát, de valószínűleg az igazságot örökre homály fogja fedni. Talán jobb is így.

Az ír whiskey (igen, ők „e”-vel írják) története eléggé ködös. Sajnos nem sok feljegyzés maradt meg a korai időkből. Annyi azonban bizonyosságot nyert, hogy a 16. századra az ital igen népszerűvé vált az ír szigeten. Bizonyos királyi krónikák szerint az 1608-as esztendőben engedélyek, tanúsítványok adtak kedvezményes jogokat a whiskey-lepárlással foglalkozóknak. Egyes vélekedések szerint ezek az okmányok járultak hozzá, hogy a lepárlás tudománya és a whiskey-készítés művészete eljusson Skóciába.

Az ír whiskey – akár csak a skót whisky – sok megpróbáltatáson ment át az évszázadok során. A kicsi, családi kézben lévő lepárlók folyamatos harcot vívtak a nagy mennyiséget gyártó, úgynevezett parlamentáris whiskey-t lepárló üzemekkel. Azonban 1823-ban enyhülni látszott a versengés, mivel számos szabályozást enyhítettek, vagy teljesen eltöröltek. Így az ír whiskey-készítők elkezdtek nagyban gondolkodni.

Ráadásul a nagy mennyiség mellé magas minőség párosult. Az "élet vizét" előállító lepárlók a minőség védjegyeként a tulajdonos család nevét írták a palackra. Ilyen például az egyik leghíresebb ír whiskey, a Jameson. Az évek alatt számos sikersztori vette kezdetét az ír whiskey-iparban, és a szigetországban százával jelentek meg a kisebb-nagyobb üzemek. Az elkészült italt aztán belföldön és a tengeren túl adták el. Azonban a 19. században beborult az ég.  A század végén a Scottish Distillers Ltd. nagy mennyiségű termőföldet vásárolt fel Dél- és Észak-Írországban egyaránt, majd egymás után számolta fel a gabonaföldeket. Ezzel a nem túl tisztességes lépéssel próbálták védeni a skót hátország whiskyiparát. Azonban a földek felszámolása csak a jéghegy csúcsa volt. Írország whiskeyipara a 20. század elején főleg az exportra támaszkodott. Ám sajnálatos módon a külföldi piacokkal való kereskedés is nehézkessé vált. Az amerikai szesztilalom idején az ír lepárlók a tengeren túlra szánt árut kizárólag csempészeknek tudták eladni.

Az így forgalomba hozott mennyiség jóval kevesebbnek bizonyult, mint a szesztilalom előtti időkben volt. Az 1919 és 1921 között vívott ír függetlenségi háború kereskedelmi szankciókkal végződött, amelyeket a Brit Birodalom vetett ki Írországra.

Így történhetett, hogy az 1930-as évekre az ír whiskey-ipar szinte teljesen jelentéktelenné vált. A Brit birodalommal folytatott kereskedelem megszűnt, és az ír kormány megtiltotta a lepárlóknak, hogy amerikai szeszcsempészekkel üzleteljenek. A megemelkedett belföldi adók és a whiskey-exportot megcsapoló korrupt politikusok ellehetetlenítették a lepárlók tevékenységét. A 20. század második felében az Ír Köztársaság talpon maradt lepárlói összefogtak és együttes erővel tették túl magukat a válságon. 1975-ben a szövetséges lepárlók Midletonban beindították lepárlóüstjeiket. Végül 1986-ban az Irish Distillers Ltd. bekebelezte az egyetlen északi lepárlót, a Bushmillst.

Észak-Írország északi partvonalán található az óriások útjának elnevezett természeti csoda, amely hatalmas, egymáshoz szoruló szögletes kőoszlopok sokasága. A legenda úgy tartja, hogy egy Fingal nevű óriás helyezte el a bazalt oszlopokat, hogy eljusson kedveséhez Skóciába, és magával hozza a skót whisky receptjét. Hogy a történet igaz vagy hamis, azt mindenki szabadon eldöntheti. Annyi biztos, hogy Írország és a világ legrégibb törvényesen működő lepárlója, a Bushmills az óriások útjától alig pár mérföldnyire helyezkedik el.

Bár a világ egyik legrégebbi lepárlójáról van szó, senkit se tévesszen meg a palackokon feltüntetett 1608-as évszám. Igaz, vidéken és a mai Bushmills lepárló területén 1608-ban vált törvényessé a szeszfőzés, maga a lepárló csak 1784-ben kezdte meg ezen a néven tevékenységét. Kevesebb mint 100 éves működés után, 1853-ban fejlesztéseket végeztek a lepárlón. A modern technika vívmányait – köztük a villamosenergiát és a világítást – is bevezették az üzembe. A sors fintora, hogy a modernizálást követően a lepárló leégett. Az sajnos sosem derült ki, hogy az elektromos vezetékeknek, berendezéseknek közük volt-e a tűzhöz, de nagy érvágás volt a lepárlónak. Szerencsére gyorsan talpra állt és folytatta tevékenységét. 

Skócia közelsége nagyban hozzájárult, hogy eleinte a Bushmills lepárló kétszer lepárolt whiskeyt állított elő. Érdekes ízharmónia volt ez akkoriban, mivel az ír whiskeyben megszokott virágos, füves, könnyed aromák egy kis skót zömökséggel párosultak. A lepárló palackozásai hamar közkedveltté váltak és az ital Írországban gyorsan elterjedt. 1930-at írtunk, amikor a lepárló új mestere, egy bizonyos Jim Morrison bevezette a háromszoros lepárlást. Ekkor terjedt el a ma ismert Bushmills zamat, amely azóta is gyűjti rajongóit szerte a világon.

Írországban hajdanán számtalan kis lepárló működött, mára azonban alig maradt hírmondójuk. Ráadásul a nyolcvanas években az Irish Distillers lényegében minden lepárlót felvásárolt és a gyártást a Midleton lepárlóba helyezte. John Teeling azonban nem adta fel és szembeszállt az óriási vállalattal. 1987-ben megvásárolt egy korábban üzemanyagot és vodkát gyártó desztillálót. Nagy átalakításokba kezdett és két év múlva, 1989-ben megnyitotta kapuit a Cooley lepárló.

Az üzem Írország keleti partján, Riverstown városka mellett helyezkedik el. A fiatal lepárló a rajongók nagy meglepetésére kétszeres lepárlást használ, és néhány esetben tőzegfüsttel szárítja gabonáját. Lepárlóberendezéseiben maláta- és egyéb gabonapárlatot is készít, amelyekből single malt és blended whiskey egyaránt készül. Az idő múlásával a Cooley sikerei egyre csak nőttek. Mr. Teeling megragadva a lehetőséget megvásárolta Kilbeggan városka egykori büszkeségét, a Locke’s lepárlót. Épületeit azóta látogatóközpontnak és tároló háznak használják.

A magát Írország független lepárlójaként aposztrofáló Cooley-nak olyan kiváló whiskey-ket köszönhetünk, mint a kevéssé tőzegelt, mégis meglepően csípős-füstös Connemara, a kifejezetten skótos jegyeket viselő Inishowen, a gabonás-gyümölcsös ízvilágával csábító Tyrconnell, a kristálytiszta és könnyed Greenore vagy a Clontarf-kollekció. A cég kevertjei közül a nemrégiben haló poraiból feltámasztott Millar’s, illetve a Kilbeggan nyújt igazán emlékezeteset.

A Midleton az ír whiskey-ipar zászlóshajója, az Irish Distillers által birtokolt italok java része itt készül. A lepárló 1825-ben jött létre Írország déli partján, Cork megyében. Az eredeti, ódon épület már csak egy étteremnek és egy látogatóközpontnak ad otthont. Az 1975-ben alapított „új Midleton lepárló” a régi szomszédságában terül el, ahol több tucat különböző whiskey-t gyártanak.

Az új üzem megnyitása előtt, majd 150 évig Midletonban működött a világ leghatalmasabb lepárlóüstje, mely egyszerre 153 ezer liter cefrét főzött le. A legendás óriásüst már csak látványosságként van számon tartva, de az új lepárló üstjei is a világ leghatalmasabb berendezései közé tartoznak. A Midletonban működő négy főzőüstből kettő az első lepárláskor, a másik kettő a második és a harmadik lepárlás során dolgozik. Míg a főzőedényekben általában malátázott és nyers árpa keveréke rotyog, addig a szintén jókorára nőtt oszlopos lepárlókban kukoricaalapú gabonapárlatok főnek, így biztosítva a Midletonból kikerülő kiváló kevertek másik fontos alapanyagát.

A Midleton több tízezer hordót számláló huszonöt tárlóháza a különféle whiskeyk egészen elképesztő választékának ad otthont. A cég két legismertebb terméke a világ legnépszerűbb ír márkájaként ismert Jameson, valamint a hasonlóan jó nevű Tullamore Dew. A világhírű márkák mellett itteni termék a kedvelt Redbreast, Powers és a Green Spot.

A jól bevált nevek mellett olyan – sokszor nehezen beszerezhető – finomságok is készülnek itt, mint a kellemesen száraz Hewitt’s, az erősen malátás Murphy’s, a gabonás Dunphy’s.

Amióta megszületett ez az akadémia cikk, John Teeling fia, Jack Teeling is saját lepárlót nyitott Dublinban, visszavezetve ezzel a whiskey lepárlást az ír fővárosba. Az ír whiskeyipar újra virágkorát kezdi élni: ma már több tucat új lepárló nő ki a földből Írország-szerte. Nemcsak a Teeling, de pl. az északír Hinch, a Slane, a Dingle termékeire is érdemes figyelni.

Három lepárló, eltérő módszerek és több tucat igen magas minőségű whiskey. De ezek a különbségek teszik az ír whiskeyt változatossá, egyedivé és ezek az egyedi karakterek késztetik Írország lakóit arra, hogy jobbnál jobb dalokat énekeljenek erről a nemes italról.