Whisky Akadémia XII. - A skót whiskyrégiók - Islay

A Skócia nyugati partvonalát szaggató szigetvilág, a Hebridák számos whiskylepárlónak ad otthont. Van azonban egy sziget, amely társai közül is kitűnik: Islay. Bár eme páratlan vidék a skót szigetvilág tagja, mégis különálló whiskyrégióként tekintenek rá. Maga a sziget Jura partjaitól alig pár mérföldnyire, nyugati irányba található. A térség Skócia szigetvilágának legnépesebb régiója. Nagyjából négyezer lelket számlál ez a barátságos, nyugalmas, kissé elszigetelt közösség. A sziget bár gyönyörű, nem éppen a legsűrűbben látogatott turista úti cél. Megközelítése több vesződést igényel a többi – szintén elképesztő – skót tájhoz képest. De azoknak, akik szeretnének csodákat látni, mindenképpen megéri a fáradtságot. Islay partjaival szüntelen dulakodó tenger és a sejtelmes hangokat hordó szél mesebeli gondolatokat ébreszt mindenkiben. A sziget számtalan ritka madárfajjal büszkélkedhet, így ez a vidék a madárkedvelők paradicsoma. És ha egyszer arra járunk, semmiképpen ne hagyjuk ki a sziget kilenc lepárlóját.

A whiskyrajongók körében Islay egyet jelent a minőségi, erősen tőzegelt single malt whiskyvel. Tulajdonképpen igazuk is van. A szigeten készült whiskykben jellemző módon jelen van a tipikus islay-i tőzeges zamat. Hiába szárítják más régiókban is tőzeggel a malátát, amikor megkóstoljuk, érezzük, ez Islay-whisky. Joggal tehetjük fel magunknak a kérdést. Miért? A válasz szerintem a régió egyedülálló közösségének a működésében keresendő. Az itt élő emberek mindennapjait nagyban befolyásolja a sziget lényegében whiskylepárlásra épülő gazdasága. Islay legfontosabb exportcikkének, az "élet vizének" gyártásában a lakosság legjava részt vesz, legalább közvetett módon. Ezért jegyezzük meg mindig, amikor megízlelünk egy Port Charlotte-t, Kilchomant vagy Ardbeget, hogy igen, ez Islay.

Islay szigetén idestova már tízezer éve élnek emberek. A sziget lakói már a whiskylepárlás előtt is használták a tőzeget mint tüzelőanyagot. Később, a 15. században Islay első lepárlói beindultak, és már ezzel a tipikus illatú füstöt eregető üledékkel szárították a whiskygyártásához elengedhetetlen malátát. De hiába a tipikus islay-i füstös karakter, azok a párlatok még nem hasonlítottak mai leszármazottaikra. Valószínűleg többféle gabonából készítették, mézzel és egyéb gyógynövényekkel bolondították meg az italok ízvilágát. Sokkal inkább hasonlíthattak likőrre, mint whiskyre. De érthető a sok, számunkra furcsa hozzávaló, amelyekkel a sziget whiskylepárlásának kezdete egybeforr Islay uralkodó dinasztiájának orvosaival. A MacBeatha család a 14. században megkapta a MacDonald klán örökös orvosa címet. Az általuk lepárolt italok generációkon át szolgáltak orvosságként az uralkodó dinasztia tagjainak. Szerencsére a whisky gyártása jelentős fejlődésen ment keresztül. Bár gyógynövényeket már nem tartalmaznak Islay whiskyjei, a gyógyszeres hatás még ma is érezhető. A tőzegelt árpából készült párlattal teletöltött hordókat átjárja a tengeri sós zamatokat szállító szellő. A Laphroaig lepárló whiskyjei annyira jó arányban adják vissza ezt a jódos, sós és füstös ízkombinációt, hogy az amerikai szesztilalom idején gyógyszerként írták fel a szomjazó, whiskyszerető embereknek. Ismerjük a mondást. „Kismértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság” A lepárló máig megtartotta azt a minőséget, és fehér címkés, letisztult csomagolásával a gyógyszeres hangulatot is. 

A Laphroaig lepárló Islay déli partján fekszik. Ezen a vidéken áll még két világhíres üzem, az Ardbeg és a Lagavulin. A Laphroaig lepárló azon kevés üzem közé tartozik Skóciában, amely saját maga végzi végzik a malátázás folyamatát. Sajnálatos módon az önellátás csak 20 százalékban tudja kielégíteni a whiskyhez szükséges maláta mennyiségét. De ez a csekély rész is elegendő, hogy megadja azt a pluszt, ami a Laphroaig whiskyt azzá teszi, amit számtalan rajongó imád. A tőzegfüstös szárításon kívül lassú, alacsony hőmérsékletű szárítást is végeznek az árpaszemeken. Így a gabonára tapadt fenol kicsit más, kátrányra emlékeztető jegyeket hordoz majd. Az érlelés során a párlat tengeri sós, jódos jegyekkel gazdagodik, de mégis sima és könnyen fogyasztható marad. Laza ízei mellett enyhe vanília is feltűnik, amely a gondosan válogatott használt bourbonhordóktól ered. A Laphroaig által használt hordók többek között a Maker’s Mark lepárlóból származnak.

Bízunk benne, hogy minden füstös whiskykedvelő ember kóstolta már az Ardbeget. Ez a pompás malt minden korttyal szép emlékeket tud idézni. Az egyáltalán nem zavaró, de masszívan jelenlévő tűzeges íz mindig egy tábortüzet juttat eszembe, amint épp barátaimmal vigadunk. Az Ardbeg lepárló italai mindig is elismerést érdemeltek. Amikor az üzem bezárásra kényszerült a ’90-es években, senki nem gondolta, hogy egy nap újra talpra áll. De szerencsénkre a Glenmorangie-t is birtokló LVMH (Moet Hennessy Louis Vuitton) csoport máshogy gondolta. 1997-ben irdatlan összegeket beleölve újraélesztették az Ardbeget. A lepárlókat újra befűtötték, a raktárakat feltöltötték. Kár lett volna hagyni, hogy ez a legendás üzem a feledés homályába vesszen. Aki még nem ízlelte, az gyorsan pótolja hiányosságait. Erre az alkalomra bátran ajánlom az új, Galileo nevet viselő kiadást. A 2012 szeptemberében bemutatott új Ardbeg marsala-hordós utóérlelést kapott. A lepárlótól nem megszokott boroshordó használata számos rajongó fantáziáját mozgatta meg. De a cég marketing osztálya egy másik, érdekes eseménnyel is összekötötte ezt a kiadást. 2011 őszén felküldtek az űrbe néhány, az Ardbeg lepárló által előállított vegyülettel töltött fiolát. Az űrben végzett kísérletek azt vizsgálták, hogy zéró gravitációs körülmények között hogyan viselkednek az egyes mikroorganikus részecskék, vagyis hogyan érik a párlat. Az eredményeket kiértékelik a Földön hagyott párlatokkal összevetve. A közhiedelemmel ellentétben a Galileo kiadásnak semmi köze sincsen az űrben érlelt párlatokhoz. Ettől még biztosan fantasztikus darab.

A másik világhírű tőzegelt whisky, a Diageo óriáscég tulajdonában álló Lagavulin. A Lagavulin farmon már a 19. század elején is virágzott a lepárlás. Sorra nyíltak meg az illegális szeszfőzdék, majd jöttek a fináncok, adók, rendeletek, és 1835-re csak egyetlen lepárló maradt a környéken. Ez lett később a ma ismert Lagavulin. Szintén erősen tőzegelt whiskyről van szó. Annyira, hogy egy vicces történet is fűződik hozzá.
Történt egyszer, hogy a lepárlónak új igazgatója lett. Az úriember a szárazföldről érkezett, és amikor megérezte a lepárlóban keringő tömény tőzegfüst illatát, ijedtében tűzriadót rendelt el.
Ugyanakkor a Lagavulin füstössége mellett édes, virágos ízek is felbukkannak ebben a szintén tipikus Islay-maltban.

Az előbb említett három lepárlón kívül itt működik még a szintén nagy rajongótábornak örvendő Caol Ila, Bowmore, Kilchoman,Bruichladdich, valamint a Bunnahabhain. Ez utóbbi kivételnek számít, mert a többitől eltérő módon nem tőzegeli malátáját.

A lepárló alapítása a 19. századra tehető, mikor az Islay Distillery Company szinte egy egész falut emelt fel a sziget északkeleti részén. Utak, házak, kikötő és természetesen lepárló üzem. A Bunnahabhain lepárló múltja eléggé kusza. Tulajdonos váltások, egyesülések más lepárlókkal, megszűnés majd újra nyitás. De mindezek után a mai Bunnahabhain elszántsága töretlen. És bebizonyították, hogy Islay régióban úgy is elérhetnek sikereket, ha nem tőzegelt whiskyt készítenek.

A sziget túloldalán egy modern külsőbe bújtatott, de igen hagyománytisztelő lepárlóba botlunk, a Bruichladdichba. 2001. május 9. volt a nap, amikor ez a nagy múltú üzem újra beindította lepárlóüstjeit. Jim McEwan lepárlómester átvette a staféta botot, de rengeteg hiányosságra bukkant. A raktárhelyiség elhanyagolt volt, az érlelésre használt hordók már a sokadik töltést tartották magukban.Nagy változtatásokat hajtott végre nagy sikerrel. Egyik legfontosabb szempontja az volt, hogy csak és kizárólag első osztályú fát használhatnak mind a keverőkádakhoz, mind a hordókhoz. Manapság szinte a létező összes hordófajta megtalálható a Bruichladdich raktárában. És ez a sokszínűség számos remek utóérlelést adott a whiskyrajongóknak. A lepárló több, egymástól eltérő párlatot készít. A Bruichladdich alapvetően nem tőzegelt malátából készül. A Lochindaal egy enyhén füstös ízvilágú whisky, míg a Port Charlotte egy igazi islay-i tőzegelt fenegyerek. És van az Octomore.

Ez a selyemkesztyűbe bújtatott vasököl a legtőzegesebb whisky a világon. Egyik legutóbbi kiadásuk, a 10 éves Octomore 80,5 ppm-es volt. A ppm a füstösség mértékegysége a whisky szakzsargonban. Összehasonlításképpen: a legerősebben tőzegeltnek mondott whiskyk közül az Ardbeg 10 éves whiskyjének ppm-je átlagosan 55, míg a Laphroaig csupán 35, a Lagavulin 25-30, a Bowmore, csupán 20. Ezek a számok eltörpülnek az Octomore egy régebbi kiadása mellett, melynek a ppm-szintje 169 volt. 2017-ben azonban aBruichladdich kiadta a 61,2 százalék  alkoholtartalmú Octomore 8.3 whiskyjét, amelynek ppm-je 309!

Islay sziget lakói és az itt készült whisky szimbiózisa páratlan a skót whiskyk között. Milliók rajonganak a régió ízvilágáért, amit meg is lehet érteni.