Whisky Akadémia VI. - A skót whisky története - Kezdetektől a XVIII. századig

Az alkohollepárlás már az ókori civilizációkban is ismert folyamat volt. Mint sok minden más, ez a technológia is Kínából érkezett Európába, egyiptomi, héber és arab kézen keresztül.
Eleinte a lepárlás technikáját parfümök előállítására használták, később azonban szőlőt, egyéb gyümölcsöket, majd gabonát is beletettek az üstökbe.

A párlatokat világszerte az "élet vizének", latinul aqua vitae, keltául uisge beatha-nak nevezték és orvosságként tartották számon. A Brit-szigeteken főként kolostorokban szerzetesek foglalkoztak gabonapárlatok készítésével. Írországban már a XII. század második felében voltak kolostorokban működő „lepárlóüzemek”.
Az első írásos emlék Skóciából, IV. Jakab (1488-1513) skót király uralkodásának idejére tehető. A pénzügyi feljegyzések szerint Frair John Cor szerzetes nyolc hordó malátát kapott a királytól „aqua vitae” készítése céljából. Ez a mennyiség körülbelül ezerötszáz palack akkori whisky elkészítésére volt elegendő.

Az akkoriban használt kezdetleges berendezés és a szakértelem hiánya nem mindig eredményezett emberi fogyasztásra alkalmas italt. Remek példa erre a négyszeres lepárlás, mely a XV. századi Írországban több halálos áldozatot is szedett. A négyszer lepárolt gabona magas alkoholtartalma és a nem épp kifinomult korabeli eszközök halálos kombinációnak bizonyultak. A napjainkban kapható Bruichladdich X4, amelyet szintén négyszer párolnak le, már nem fenyeget halálos veszéllyel. Skóciában a kétszer lepárolt gabonából készült ital egyre nagyobb népszerűségnek örvendett. A XVI. század elején edinburgh-i felcserek engedélyt kaptak whiskygyártásra. 1527-ben már olyan angol nyelvű írások jelentek meg, amelyekben az élet vizének gyártási folyamatát is megemlítették. Természetesen a whisky ebben az írásban is mint gyógyszer volt feltüntetve.

Az egyre növekvő népszerűség és az új lepárlók létrejötte a skót parlament figyelmét is felkeltette. A XVI. század végén megszülettek az első törvények, amelyek az élet vizének gyártására vonatkoztak. Az első hivatalos lepárlót, a Ferintosh-t 1690-ben jegyezték be, ezt egyre nagyobb számban követtek lepárlók Skócia-szerte. Felismerve a benne lévő lehetőséget, a XVII. században a skót parlament adókat vetett ki a lepárlókra. Ahogy teltek az évek, az adók emelkedtek és a megadóztatott lepárlók és kereskedők illegalitásba kényszerültek. 1707-ben létrejött az angol-skót perszonálunió, és az angol dominancia még nagyobb terheket rótt az "élet vizével" foglalkozó skótokra. Ez a lépés a skót nemesség és a köznép számára is felháborító volt, így országszerte zavargások törtek ki. Ez volt az úgynevezett „whiskyháború” kezdete.

A törvény és a hatalmas adók elől bujkáló lepárlók hamar kialakították saját figyelő rendszerüket és kitanulták a csempészés minden csínját-bínját. Szerencsés helyzetben voltak a szigetek lepárlói, mivel az érkező hajókat hamar észrevették, így volt elég idejük elrejteni a párlatokat.

A szigorú ellenőrzéseket vámtisztek végezték, akik súlyos bírságokat szabtak ki a törvény megszegőire. Talán a leghíresebb és egyben a legjámborabb vámtiszt Robert Burns volt, aki 1796-ban bekövetkezett halála után emelkedett Skócia nemzeti dalnokává. Miután sem farmerként, sem pedig a verseiből nem tudott megélni, felcsapott vámtisztnek, s az illegális lepárlókat volt hivatott lefülelni, ugyanakkor ő maga is alaposan a pohár fenekére nézegetett. Számos érdekes legenda maradt ránk arról, hogy vámtisztként való működése nem volt túl sikeres. Egyik alkalommal egy öreg hölgy házába lépett be, akit illegális whisky árusításával gyanúsítottak. Költőnk italt, kenyeret és sajtot kért. Miután a fizetség felől kérdezett, a hölgy a whiskyért nem kért semmit, a sajtért és a kenyérért számolt csak fel némi fizetséget. Mire Burns nevetve válaszolta: „Sin on and fear not.” (Bűnözz csak, és ne félj semmitől!)

Egy másik alkalommal, amikor egy whiskycsempészt csípett nyakon, annyira megindította a szerencsétlen nyomorúságának története, hogy még pénzt is adott neki, ahelyett, hogy letartóztatta volna.

Legtöbbet idézett sora, amely a whiskyhez kapcsolódik – „Freedom and whisky gang thegither” (Szabadság és whisky együtt jár) abból a verséből való, amely 1786-ban egyenesen azzal a céllal íródott, hogy meggyőzze azt a 45 skót honatyát, akik épp a brit parlamentben készültek szavazni a whiskyre kivetendő vám mértékéről. A szóban forgó honatyák pedig a vers hatására leszavazták a whisky megadóztatását, bár az igazi enyhülés 1823-ban következett csak be.

A skót főnemes, Gordon herceg vezetésével egy küldöttség meggyőzte IV. György angol királyt arról, hogy nagyobb haszonra tenne szert, ha mérsékelné a whiskyre kivetett adóterheket, és engedélyhez kötné a whiskygyártást és a kereskedelmet. IV. György belátta, hogy jobban jár, ha engedelmeskedik a kérésnek, így megszületett a szeszengedélyezési adótörvény.