Skót lepárlók

SPEYSIDE

Kiejtés: {spey-SIDE} Régió: Speyside Alapítva: 1962

A Spey és a Tromie folyó találkozásánál, Kinguessie városától néhány mérföldre áll egy kicsiny kőépület, ahol már száz esztendővel ezelőtt is működött egy szeszfőzde, amely a neki helyet adó település nevét viselte. A Drumguish lepárló azonban mindössze hat esztendeig működött, és a múlt század közepére helyén már csak egy romhalmazt láthatott az arra járó.

Csak a köveket találta George Christie, a whisky-rajongóból lett keverőmester is, aki azonban gondolt egy merészet, és úgy döntött újjáépíti az egykori üzemet. Christie 1956-ban megvásárolta a területet, és egy kőfaragó segítségével 1962-ben hozzá is látott a sziszifuszi feladathoz: kövenként, kézi erővel házat építeni a romokból. Az álomból végül 1990-re lett valóság, de az alapítónak nem volt türelme kivárni ezt a 34(!) évet, így a nyolcvanas évek elején túladott a félkész házakon.

 

A Speyside néven megnyitott üzem későbbi tulajdonosai azóta is egymásnak adják a kilincset, de szerencsére ez a rapszodikus lét semmilyen hatással sincs a lepárló lágyan gazdag, gyümölcsösen édes főzeteire. A kicsi főzde ma hatalmas portfolióval gazdagítja a whisky-piacot: Speyside címkézéssel 8, 10 és 12 éves maltokat, Drumguish néven egy kormegjelölés nélküli italt, Ca Dhub márkajelzéssel pedig egy (csak Dániában kapható) különösen sötét single maltot hoznak forgalomba. A cég Glasgowban található másik telephelyén saját palackozót és egy keverőüzemet is működtet, ahol a 20(!) féle kiváló blend mellett egy Glentromie nevű vatted malt is készül.