Skót lepárlók

BEN NEVIS

Kiejtés {ben-NEV-is} Highland (Nyugati) Alap

Fort William városának lepárlója nem csak a Nyugati-Felföld, de egész Nagy-Britannia legmagasabb hegyének lábánál fekszik, nem csoda hát, hogy e nagyszerű főzde is a mögötte magasodó bércől kapta jól csengő nevét.   

A Ben Nevist 1825-ben megalapító Long John McDonald szerint a titok nyitja a négy gondosan megválogatott hozzávaló: a Mill forrás kristálytiszta víze, a különlegesen jó minőségű árpa és élesztő, valamint a kiváló tőzeg, amit állítólag a kezdetek óta a nagy hegy oldalából nyernek ki.  

A Ben Nevis – és rajta keresztül a skót whisky – hallatlan sikereiben azonban a szakértelem mellett az öreg McDonald ajándékozó kedve is komoly szerepet játszott. Viktória királynő 1848-as látogatásakor ugyanis egy egész hordónyit küldött a trónörökösnek, aminek eredményeként hamarosan egész Anglia whisky-lázban égett.  

Az üzem közel száz éven át a McDonald családnál maradt, de a múlt század húszas éveitől többször is tulajdonost váltott. Ezidőtájt kerültek beszerelésre a gabonawhisky gyártására használt ún. Coffey-üstök, amelyeket aztán a nyolcvanas években a céget visszaszerző McDonald utódok egy felújítás során szanáltak. 1986-ban azonban a frissen felújított céget kénytelenek voltak bezárni, hogy végül eladják a japán Nikka csoportnak, amely 1990-ben újra megnyitotta a gyárat, és visszatérve a gyökerekhez, azóta is csak single maltokat főz.

Termékek:

Ben Nevis
Nikka