Blog

Miben rejlik a japán whiskyk tökéletessége?

Azzal szinte mindenki egyetért, hogy a japánok profizmusa sok terméken tetten érhető, így vagy ez a whiskyk területén is. De minek köszönhetjük a japán whiskyk kiválóságát? Ennek próbálunk most utánajárni.

Bár az idő múlásával egyre többen fogadják el a tényt, még ma is sokan hüledeznek, mikor meghallják: japán whisky. Pedig nincsen ebben semmi különös. Japánban a XX. század eleje óta foglalkoznak whiskyelőállítással. Sőt mi több, remekül csinálják. Aki kóstolt már japán whiskyt, az bizonyára megtapasztalhatta a fantasztikusan kerek, komplex zamatok harmóniáját.

Annyi bizonyos, hogy Japánban koránt sincsen annyi lepárló, mint Skóciában. Viszont bőségesen találunk gyümölcsös, virágos, füstös, édes és egyéb ízelemekben gazdag whiskyket. A japán whiskyről általánosságban elmondható, hogy selymesen lágy, kerek és egyértelmű. Még a hordóerősségű Nikka From The Barrel is finoman simul minden kortynál.
De miként kezdődött a Japán whiskygyártás? Bár az első japán lepárlót 1923-ban nyitották, a japán whisky története korábban kezdődött.

1918-at írtunk, amikor egy fiatal kémia szakos hallgatót, Masataka Taketsurut a Glasgow-i Egyetemre küldték továbbképzésre, ahonnan aztán – szó szerint – egyenes út vezetett a skót lepárlók világába (Hazelburn, Longmorn, stb.), majd tudását hazavitte, és egy rövidebb kitérő után ő is nekilátott az „élet vize” gyártásának, vagyis megalapította a Nikka céget.


Jelenleg a japán whisky alappilléreit a következő cégek alkotják: Suntory, Nikka. Suntorynek 2 lepárlója van: a Japán középső területein fekvő Yamazaki és a Dél-Japán hegyvidéki tájain található Hakushu. Mind a Yamazakiban mind pedig a Hakushuban nagyon lassan főzik a malátát, így adva a készülő italnak egyedi zamatokat.

A Nikka szintén 2 lepárlóval büszkélkedhet: a Honshu szigeten elhelyezkedő Miyagikyo-val és a Hokkaido szigetén található Yoichi lepárlóval. A Miyagikyo lepárlóban készülő whiskyk zamatában inkább a gyümölcsös ízek dominálnak, szemben a Yoichi, főleg tőzeges karakterével.

A japán whiskylepárlók a kezdetektől törekedtek egy önálló japán stílus megalkotására. És ez utóbb sikerült is. Sokan mondják, hogy a japán whisky könnyebb a skót whiskynél. Ez nem feltétlenül igaz, viszont a japán whiskynél tapasztalható letisztult, egyértelmű karakter egyedi a whiskyiparban.  Nagy előnyük a japán whiskylepárlóknak, a kiváló, whisky érleléshez ideális klíma és a kristálytiszta hegyi patakok friss vize. A helyi klíma és természetföldrajzi adottságok mellett fontos megemlíteni a Japánok precizitását és kreativitását is. Egyedi ízek kialakításához nagyszerű módszer a házasítás, az úgynevezett kevert malátawhiskyk készítése.  

2018 év vége felé érkezett meg hazánkba a Nikka Days, amely szintén egy blended whisky: lágy, bársonyosan gyümölcsös és virágos , de gyengéd tőzeges jegyeket is felmutat.

  

LIMITÁLT ÉS KÜLÖNLEGES PALACKOZÁSOK

Ichiro's Malt & Grain (0,7 l, 46,5%)


Ez az egyedi japán whiskykülönlegesség maláta- és gabonawhiskyt is tartalmaz, tehát blended (kevert) whiskynek tekinthető.
Worldwide blended whisky - azaz egy igazi nemzetközi keverék, amely a Chichibu maltjain kívül más országokból származó párlatokat is tartalmaz: a következő országokból: Skócia, Írország, USA, Kanada. Az elkövető ismét a népszerű whiskymágus: Ichiro Akuto.
A Tokiótól 100 km-re fekvő Chichibu városában működő Chichibu főzde a Hanyu lepárló közvetlen örökösének tekinthető. A skót whisky hagyományokat követve készítettek a Hanyu lepárlóban kiváló single maltot egészen 2000-ig, majd 2004-ben a lepárlóüstöket és egyéb eszközöket is leszerelték. Az alapító unokája, Ichiro Akuto nem adta föl, és megalapította a Venture whiskycéget, és immáron Chichibu néven 2008-ban lepárlót alapított, a Hanyu megmaradt készleteit pedig folyamatosan palackozta. A nagy nevek mellett (Nikka, Suntory - Yamazaki, Hibiki) talán az egyik legizgalmasabb whiskyműhely most Japánban.
Illatatában a barack, az aszalt kajszi, és az árpamaláta érhető tetten, ízvilágában pedig a trópusi gyümölcsök, a tejkaramella, az árpamaláta és frissen vágott széna turbulenciája mutat komplexitást.

Ichiro's Malt Double Distilleries (0,7 l, 46,5%) 

Egy limitált kiadású blended malt whisky, amely két lepárló szülötte: a Chichibu és a Hanyu lepárlókból származó párlatokból lett megalkotva. Édes jegyeket a Chichibu párlattól kap, amelyet a japán tölgyfából készült mizunarahordóban érlelik. A határozottságot, diós jellegét pedig a Hanyu sherrys érlelései biztosítják az ital számára. Nagyon tiszta, aromákban gazdag whisky. Illata friss és illatos: édes árpamaláta, jázmin, bors, vanília, kajszi, narancs, mangó, teszi emlékezetessé. Aromagazdagságát a fás könnyed jegyek, a tölgyes határozottság és a csokoládé zamata teszi egyedivé, amelyet még megfejel a mandarin és egyéb egzotikus gyümölcsös jegyek.  

Skót és japán whisky egy palackban? Nem lehetetlen…

Mars Cosmo Blended Malt Whisky (0,7 l, 43%)

A Mars Maltage "Cosmo" egy blended malt whisky, amely a japán Shinshu lepárló terméke. Nevében a Cosmo a lepárló környékén található hegyi patakra utal. Erről a blended malt whiskykről tudjuk, hogy többféle single malt keveréke. A Shinshu lepárlónak azonban csak egyféle malt whiskyje van. Akkor honnan származik a többi whisky ebben a kiadásban? Nos, a válasz: Skócia! Egy meg nem nevezett skót lepárló fiatal whiskyje és a Shinshu szintén nem koros maltja adja ennek az érdekes keveréknek a profilját. Ha megillatoljuk, gyengéd vaníliával indul, amihez édes pirosbogyós gyümölcsök csatlakoznak. Ízében pedig narancs, csokoládé, friss árpa adja a gerincet, de aromájában égetett tölgy is felfedezhető.

Japán whiskyk a WhiskyNet-nél