Skót lepárlók

MACALLAN (THE MACALLAN)

Kiejtés: {ma-CALLAN} Régió: Speyside Alapítva: 1824

Speyside első szeszfőzdéinek egyike a Craigallachie közelében, Alexader Reid által megnyitott lepárló volt. Az engedélyét 1824-ben megkapó üzem – a neki otthont adó Easter Elchie ház után – eredetileg Elchies néven kezdte meg működését, de fénykorát csak az elmúlt évtizedekben, immár The Macallan néven érte el.

A változás a hetvenes években jött el, amikor a Macallan menedzsmentje az elsők között döntött úgy, hogy addig csak keverteket gazdagító főzeteit single malt kiadásban is forgalomba hozza. A nagy kockázattal járó vállalkozás végül teljes sikert hozott, és a mai napig igazi közösségként működő, a tradíciót a legújabb kori érlelési eljárásokkal párosító Macallan mára etalonná vált a whiskygyártásban.

A Macallan – a Glengoyne lepárlóval karöltve – még mindig előszeretettel használja a hatvanas években elterjedt, de azóta teljesen visszaszorult Golden Promise árpafajtát, ami a gyártók szerint az itt készülő maltok ízvilágának egyik legfőbb meghatározója. A Tamdhuban malátázott, háromféle élesztővel erjesztett árpa aztán a lepárló gázzal fűtött üstjeibe kerül, ahonnan – a desztillálók kis méretének és a bennük töltött viszonylag hosszú főzési időnek köszönhetően – hatalmas testtel és erővel felvértezve folyik ki az isteni nedű. Sokan már ezzel az egyedülálló nedűvel is megelégednének, a Macallan lepárlómesterei azonban igazi maximalisták, és tudják, hogy ez a csoda csak a gyártás utolsó fázisában nyeri el valódi teljességét. A titok a hordókban rejlik: az érleléshez használt, európai tölgyből készült hordókat kizárólag a spanyolországi Jerezből rendelik, és még a helyszínen száraz oloroso sherryvel „edzik”. A tárlóházakban töltött évek során a hordók gyümölcsös, fűszeres, kissé gyantás ízei teljesen átjárják a párlatot, aminek eredeményeként egy roppantul komplex maltot kapunk.

 

A Macallan 7, 10, 12, 15, 18, 30 és 50 éves single maltjai mellett számos különlegességet is forgalmaz. Akad köztük hordóerősségű, speciális évjáratú és néhány 19-ik századi replika is. A legutóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően egy amerikai tölgyben tárolt single malt is napvilágot látott, Fine Oak címkézéssel.