Blog | alkoholmentes
„Amerikába mentem…”
Giuseppe Gasco 1903-ban látta meg a napvilágot Gallipoliban, Antonio Gasco kilencedik gyermekeként. A családnak jó élete volt, édesapja megbecsült gyógyszerészként dolgozott, akitől Giuseppe sokat tanult inasként. Ám a család az I. világháború végére elveszítette a családfőt, és vagyonuk jelentős részét is. Ezért emigráltak Chicagóba, Giuseppe nagybátyjához, Vitóhoz.
Amerikában már Joseph név alatt dolgozott nagybátyjának, és a szesztilalom évei sok lehetőséget tartogattak az ifjú, eszes olasz fiatal számára. Tehetségesen épített kapcsolatokat politikusokkal, a rendőrséggel és a legnevesebb családokkal épp úgy, mint az ismert gengszterekkel.
Ki is az a Kakas-ember?
Üzletember lévén mindig kereste az új lehetőségeket, ezért - a kapható szeszek gyenge minősége miatt - kifejlesztette tonikjainak, üdítőinek egész sorozatát. Ehhez persze nagy segítségére voltak az apja mellett – gyógyszerészinasként – eltöltött évei. A cél az volt, hogy
ihatóvá, sőt kellemesé tegye a rettenetes ízű párlatokat még a hölgyek számára is. Ötlete olyan sikeressé vált, hogy Amerika-szerte népszerűek lettek italai, ő pedig valódi jelenséggé vált: Ő lett a jóképű, jól öltözött üzletember, akit mindig neves alakok és csinos nők vesznek körül. Ekkor már csak úgy emlegették, hogy "l'Uomo Gallo" (a Kakas-Ember), ami az olasz "l'Uomo di Gallipoli" kifejezésből rövidült (az ember Gallipoliból).
2021 – 21. századi vérfrissítés
2021-ben az olasz J.Gasco tonic-márka egy „vérfrissítésen” esett át, így mindegyik termékénél megváltozott a csomagolás. Az üvegek formája modernebb, lendületesebb, szerethetőbb lett. Némely terméknek a nevében is történt apróbb változás (pl. J.Gasco 13.5 Tonic - J.Gasco 13.5 Tonic Evia (cukormentes), de beltartalmuk továbbra is a már jól megszokott prémium minőség maradt.
A „kakasos” tonikok hihetetlenül változatosak és nagyon finomak
A J.Gasco nem ült a babérjain, hanem igencsak belevetette magát a változatos ízvilágú tonikok kifejlesztésébe. Ennek a széles spektrumnak is köszönheti, hogy szerte a világon megtalálhatjuk különböző palackjait a bárok, pubok világában.
A cukormentes (J.Gasco 13.5 Tonic Evia) toniktól az Aperitivo Bitteren át a Cedratáig, vagy éppen a Chinottóig sokféle ízben elérhetők és szerethetők.
A bártenderek dúskálhatnak a változatos ízvilágokban, hogy gin & tonikjukhoz, koktéljaikhoz vagy longdrinkjeihez megtalálják a legjobb ízeket.
Légy te is bevállalós és kísérletezz kedvedre: tesztelt melyik tonik melyik ginhez passzol számodra leginkább!
J.Gasco portfólió a WhiskyNetnél