Blog

Insider Dram Time: Vámos Máté

Ismerjétek meg Vámos Máté törzsvásárlónkat közelebbről

Azért szeretem különösen Dram Time sorozatunkat, mert nekem is szuper érzés minden alkalommal olvasni a válaszaitokat.  Különösen így volt ez mostani vendégünknél, Vámos Máténál. A válaszait olvasva nagyon értem és érzem, amiket írt, teljesen nyilvánvalóan egy storyt nézünk.

Még az is stimmel, hogy – mint oly sok mindenki másnál is – neki is a Laga 16 volt az első igazi whiskys élmény az életében.

Máté fiatal kora ellenére régóta velünk van, nemcsak a webshopunkon, de a boltunkban, bárunkban, rendezvényeinken is rendszeresen „szembe jön”. ?

Fogadjátok szeretettel Mátét!

 

 

Mikor és hogyan kedvelted meg a whiskyt?

Az egész 2016-ban indult több véletlen egybeesésnek köszönhetően.
Egy barátomnál voltam és az egyik polcán megláttam egy 16 éves Lagavulint. Rákérdeztem, hogy mi az az üveg, és azt a választ kaptam, hogy egy whisky, nagyon finom és nyugodtan kóstoljam meg. Így is tettem. Ekkor éreztem először a különbséget whisky és whisky között, és egyértelmű volt, hogy amit iszom, az sokkal különlegesebb, mint amit eddig valaha is kóstoltam.
Mindezektől teljesen függetlenül édesapámtól pár hétre rá megkaptam Ian Buxtontól a “101 whisky, amit feltétlenül meg kell kóstolnod, mielőtt meghalsz” című könyvet. Ezt elkezdtem olvasgatni és arra gondoltam, milyen jó alapot tudna adni a gyűjtéshez és a whiskyk átfogóbb megismeréséhez. Akár bele is vághatnék.
A harmadik tényező egy kollégám volt, aki részt vett egy whiskykóstolón. Amikor meghallottam, hogy vannak ilyen rendezvények, én is vettem jegyet az egyik általatok szervezettre, ahol még zöldfülűként tudtam hallgatni Hans De Lang előadását. Hatalmas élmény volt.
Ez a három dolog egyszerre indított el az úton, amin azóta is haladok előre újabb és újabb kalandokat keresve.
 

Máté a WhiskyNet C+C boltjában


Hogyan jellemeznéd a whiskyhez fűződő kapcsolatodat? Például gyűjtő (is) vagy?


Érdekes kérdés. Mivel ez egy folyamatosan megújuló hobbi, nem lehet sosem befejezni, állandóan fejlődik, tanul az ember. Igyekszem minél több mindent megkóstolni és lehetőség szerint palackozásokat is beszerezni. Jópár bontott üveg mindig van otthon, amit előszeretettel osztok meg a vendégekkel és viszek is belőlük magammal bizonyos programokra. Kóstolókat is tartottam már és meglepően sokan fogékonyak a részletekre, így több barátom is rendelkezik már egy alaptudással, sőt akár kedvenc ízvilággal, lepárlóval. A családról nem is beszélve.
Életre szóló élmény tud lenni, ha valaki, aki tudja, hogy a whisky nem a kedvence, az én ajánlásomra mégis megkóstolja és tudok vele koccintani. Az ilyen pillanatokra különösen büszke vagyok és örök emlékek maradnak, amiket sosem felejtek el.
Édesapámmal és öcsémmel már belevágtunk közösen a gyűjtésbe, számos elrakott limitált szériás kiadásunk van, de őszintén szólva a sorsuk még kérdéses. Befektetésnek is kiválóak, de könnyen elképzelhető, hogy lesz olyan, ami bontásra kerül.

Honnan tájékozódsz a mindenkori whiskytrendek felől?

Erre rengeteg lehetőség van és igyekszem mindet megragadni. A közösségi média remekül összefogja a dolgokat és így van lehetőség szakmabeliek beszámolóit olvasni, gyűjtők és fogyasztók véleményét figyelembe venni vagy akár webshopok palettája alapján tájékozódni a trendekről. Gondolok itt blogokra, csoportokra, hírlevelekre, tényleg bármire, ami akár csak közvetve érinti a whiskyk világát. A legváratlanabb helyekről lehet információt szerezni. Természetesen a személyes beszélgetéseket sem hanyagolom és mindig nyitott vagyok barátok, ismerősök, rokonok véleményére. Valahogy szóban mindig kötetlenebb, hitelesebb és közvetlenebb egy ajánlás, mint olvasva. Szerintem egy nagyon jó közösség alakult ki mind a világon, mind Magyarországon ezzel kapcsolatban, amire egyrészt büszkék lehetünk, másrészt pedig nagyon hálásak, mert tényleg rengeteg hozzáadott értéke van ehhez a közös szenvedélyünkhöz.

A 2017-es Whisky Show-n


Melyek a kedvenc whiskyjeid?


Ez az a dolog, amit nem tudok behatárolni. Mivel ez egy szenvedélyt, lelkesedést és nem utolsó sorban szakmai tudást igénylő iparág, a jó whisky tényleg bárhonnan érkezhet, nincsenek határok és az ízekkel való kombinációk lehetősége végtelen.
Én azt az elvet vallom, hogy előítélet nélkül célszerű kóstolni és magunknak kell eldöntenünk, hogy ízlik-e az adott tétel. Nyilván a skót, ír, amerikai vonal megkerülhetetlen mind minőségben, mind történelemben vagy tapasztalatban, de miért ne kóstoljak whiskyt a világ többi tájáról? Kóstoltam már olyan tételeket is, amelyek olyan országokból érkeztek, amelyeket még a vájtfülűek körében sem nevezhetünk whiskynemzetnek (ausztrál, finn, svéd, német, francia vagy akár magyar) és mindegyikkel csak tapasztaltabb lettem, rossz élményem egyszer sem volt, inkább a kellemes meglepetés volt a jellemző.
Sőt, én az árat sem tartom meghatározónak. Kifejezetten szeretek az alsóbb kategóriában is mozogni és az elérhetőbb árú palackozásokat is megkóstolni. Véleményem szerint itt is lehet igazi kincseket találni, és jó érzés abban a tudatban élni, hogy nemcsak akkor ihat az ember finomat és különlegeset, ha nagyobb összeget áldoz rá. Ízvilágban is széles skálán mozgok. Ugyanúgy le tud nyűgözni egy bourbon édessége, mint egy erősen tőzegelt whisky Islay-ról.

A GoodSpirit Barban egy Ardbeg koktéllal


Melyik(ek) a kedvend lepárló(i)d és miért?

Az előbb említett okokból itt sem nagyon tudnék kiemelni senkit. Az érzelmi kötődés inkább jellemző, de nem feltétlenül a termék, inkább az emlék vagy élmény miatt. Egy meghatározó masterclass, egy olyan tétel, amire nem számítottam, hogy ennyire jó, egy közös élmény valakivel vagy akár egy régóta áhított palackozás beszerzése és még sorolhatnám. Ezek nekem bőven elegek ahhoz, hogy egy lepárlót a szívembe zárjak és mindig szívesen kóstoljak tőle bármit. Illetve azt még megemlíteném, hogy nagy kedvenceim a független palackozók. Túl azon, hogy gazdaságilag is remekül felpörgetik és fenntartják a “whisky világ” pezsgését, nekünk fogyasztóknak is óriási szerencsénk van velük, hiszen az ő fantáziájuknak hála, soha nem látott kombinációk és megközelítések jönnek létre. Gyűjtés szempontjából is ideálisak köszönhetően limitált kiadásaiknak. Egyszerűen imádom őket.


Voltál-e már whiskytúrán, ha igen, akkor hol, milyen benyomásokat szereztél?


Tervben volt egy skóciai út, de pont egy héttel indulás előtt jöttek a lezárások a pandémia miatt. Viszont mindennek megvan a maga ideje, tehát biztosan sor kerül rá valamikor, és így még jobban várom. Természetesen a lepárlólátogatás is a program része lesz.

Máté a 2021-es Whisky Show-n


Voltál-e külföldi és magyar whiskyrendezvényeken Whisky Show-n, Bar Show-n. stb.?


A Whisky Show-nak rendszeres látogatója vagyok 2016 óta, ráadásul egyre több mindenkit tudok rávenni, hogy kísérjen el, aminek külön örülök. Megfizethetetlen élmények és tapasztalatok várnak ott mindenkire, csak ajánlani tudom. Leírhatatlan érzés, hogy az a rengeteg ember mind egy közös hobbi miatt jön és ennek részese lehetek. A  Bar Show-hoz még nem volt szerencsém, de idén tervezem, hogy ellátogatok oda is.

Érdekelnek-e más prémium párlatok? (például rum, konyak, armagnac, stb.) Ha igen, melyek ezek?


Abszolút mértékben. Szívesen fedezek fel új ízeket, történeteket, kultúrákat. Nálatok is voltam már calvados-, rum-, gin-, polugarkóstolón és a koktél workshopotokon is részt vettem. Egyiket sem bántam meg. Ráadásul a whisky nem mindenkinek a szíve csücske, ezért otthon is mindig van pár üveg különlegesebb rum. Ezen kívül a gin&tonik nagy kedvenc még, azzal is rengeteget kísérletezem és ha már itt tartunk, körülbelül egy fél éve a sörfőzés lett egy újabb hobbink a családban.

Mikor és hogyan találtál rá a WhiskyNetre és hogy lettél törzsvásárlónk?

2014-ben öcsémnek születésnapja volt és gondoltam, meglepem egy jobb fajta whiskyvel. Semmilyen tapasztalatom nem volt e téren, így felcsaptam a laptopom és megnéztem a lehetőségeket. A kereső kidobott titeket és mivel nem tudtam, mit rendeljek, elmentem az akkori boltotokba. Elmondtam, hogy mit szeretnék, és Balázs segített nekem, hogy ebben az árkategóriában mit ajánlana és miért. Érdeklődve hallgattam és megfogadtam a tanácsát (Glenfarclas  12 volt). A whiskynek nagy sikere lett és két évvel később, amikor eldöntöttem, hogy belevágok ebbe a hobbiba, nem volt kérdés, hogy honnan kezdem meg a palackozások beszerzését. Regisztráltam, rendeltem, elkezdtem masterclassokra járni, törzsvásárló lettem, új barátokat szereztem, gyakorlatilag minden ment magától. A lendület azóta is tart, sőt…. És ki tudja, hol a vége….

Szatmári Kati / WhiskyNet