Oldalunk cookie-kat használ, amelyek segítségével magasabb színvonalú vásárlói élményt tudunk nyújtani látogatóink részére. Az oldal böngészésével beleegyezik a cookie-k használatába. További információt az Adatvédelmi nyilatkozatunkban talál.

Menü

Gin Akadémia IV. rész: Gintörténelem

 A ginhez vezető út

Mielőtt magáról a ginről beszélnénk, ismernünk kell, hogy milyen hosszú út kellett ahhoz, hogy az első ital – aminek akár köze van a mai ginekhez – kialakuljon. Ahhoz, hogy a gin, mint ital meg tudjon születni, két elemnek kellett kifejlődnie és találkoznia egymással a történelem során: A lepárlás tudományának (ezen belül is a gabonákból való lepárlásnak), illetve a különböző (európai, később közel/távol-keleti) gyógynövények/fűszerek gyógyhatású italokhoz való felhasználásának.

Az előbbi tényezőt, a lepárlást, több kultúra különböző időben, egymástól függetlenül fedezte fel. Különböző primitív lepárlási eljárásokra már Kr.e. 3000-ig visszamenőleg találtak bizonyítékokat. Íratlan és/vagy írásos emlékeink vannak többek között Mezopotámiából, Indiából, Alexandriából és Kínából is. Maga az alkohol lepárlásáról legkorábbi emlékeink különböző, főleg arab területeken tevékenykedő alkimistáktól származnak (maga az alkohol szó is arab eredetű). Ezek az ismeretek Európába is eljutottak főleg Konstantinápoly, illetve a mór megszállás alatt Spanyolországon keresztül Dél-Európába is.

 

 

 

Később, a 13. században a híres alkimista, Arnauld de Villanova volt kiemelkedő fontosságú a tudás terjesztésében. Ő használta először az aqua vitae (=élet vize) kifejezést borból lepárolt alkoholra, ez pedig egész Európában elterjedt. Szó szerinti fordítása franciául a ma is használatos eau de vie, keltául pedig usquebaugh, amiből a mai whisky szó ered. Borókát, mint főként Olaszországban termő növényt, először valószínűleg az ottani szerzetesrendek kevertek borpárlathoz, mint orvosságot.

A különböző gabonákból való párlatkészítést nagy valószínűséggel északi, hideg éghajlatú, szőlőtermesztésre alkalmatlan országokban végezték először. A 14. századra ez már bevett szokás volt nemcsak tudósok, de gyakran gazdák körében is, főleg mivel így a termésfelesleget párlatként értékesíthették.

 

 

 

 

 

 

 

A gin elődje: Jenever

Következő állomásunk Hollandia, ahol a különböző gabonapárlatoknak (ezeknek a helyi megnevezése brandewijn, innen a mai brandy szó) kellemetlen mellékízeit cukorral és borókával ellensúlyozták. Az így készített italt már nemcsak orvosságként, hanem élvezeti italként is fogyasztották, és a boróka szó holland megfelelője után genevernek neveztek. Ennek az italnak a legelső írásos emléke 1552-ből származik. A következő években a lepárlás – a sajtkészítés mintájára – nemzeti iparággá nőtte ki magát. Ez egyrészt az óceáni éghajlatnak volt köszönhető, másrészt pedig a holland Kelet-Indiai Társaságnak, amely a világ minden szegletéből származó alapanyaggal látta el a lepárlókat. Rotterdam kikötőjébe érkezett a legtöbb gabona, mellékvárosa, Schiedam pedig a geneverkészítés központjává nőtte ki magát.

 

 

 

Anglia a genevert a nyolcvan éves háború alatt (1568-1648) ismerte meg, amikor az angol erők Hollandia és Belgium területén küzdöttek francia és spanyol csapatokkal. Ütközetek előtt genevert fogyasztottak, amit elkereszteltek „holland bátorságnak”. Ráadásul a háború alatt London körülbelül 6000 holland protestáns menekültnek adott otthont, így ez a folyamat is hozzájárult az ital elterjedéséhez. Londonban ekkor körülbelül 200 kisebb-nagyobb lepárló állított elő párlatot, viszont ahogy az akkori feljegyzésekből kiderül, az ezekből készült italokat ekkor még mindig nem élvezeti italként fogyasztották, inkább emésztéssegítőként és egyéb gyógymódokra használták.

 

 

 

 

A gin elterjedése és a „gin-őrület”

A helyzet Orániai III. Vilmos, protestáns király trónra kerülése után változott meg. Jöttével Anglia a francia, katolikus dolgokat kevésbé támogatta, ami  viszont holland vagy protestáns volt, azt annál inkább. Egy 1690-es határozat hatására minden közembernek – nem csak ellenőrzött lepárlóknak – lehetősége volt párlatot készíteni, és az ekkortájt kiszabott adók hatására ezeknek ára a sörnél is alacsonyabb volt. És nem utolsósorban egy olyan italban, mint a genever (akkori angol nevén Geneva) a magas cukor és borókatartalom miatt rengeteg kéretlen összetevő jelenlétét el lehetett rejteni. Többek között ezek voltak az alapjai a több évtizeden keresztül tartó ún. „gin-őrületnek.”

Összehasonlításképp: A határozat bevezetése előtti angol lepárlók összesen kb. 1.9 millió liternyi orvosi célú párlatot készítettek, míg alig pár évtizeddel később ez  a mennyiség csupán London területén 76 millió  liter volt, nem is beszélve a számtalan illegális, bejegyzetlen lepárlóról. Ezek közül a tisztességesebbek valódi, holland stílusú genevert készítettek, megfelelő gyógynövényeket használva. Viszont az esetek 99 százalékában teljesen más volt a helyzet. Egy valódi lepárlóhoz nem kevés szaktudás, idő és pénz volt szükséges, így az ital, amit a 18. században „ginnek” kezdtek el nevezni, meg sem közelítette a mai színvonalat. Gyakorta használtak olyan összetevőket, mint az olaj, terpentin, rothadt gyümölcsök. Egyesek szerint akár vizelet, vagy állati csontok is „felturbózták” az italt, a párlat „tisztításához” pedig kősót, kénsavat, vagy meszet használtak.

 

Ezt a meglehetősen bizarr kotyvalékot csupán minimális áron tudták értékesíteni, így mindenki ezt vette, ez viszont oda vezetett, hogy London szinte teljes, szegénységben élő lakossága rövid időn belül függővé vált. Az akkoriban 600.000-es lélekszámú városban több mint 7000 hivatalos és ki tudja még hány bejelentetlen lepárló árasztotta el az utcákat ilyen borzalmas kotyvalékokkal. London kórházai hamar megteltek ezen italoktól megbetegedett páciensekkel, és másik szomorú adat, hogy 1751-ben Angliában 9000 gyermek lelte halálát alkoholmérgezésben.

Hosszú idő kellett ahhoz, hogy elinduljon a ginek fejlődése, de erről a következő részben olvashatsz.

ÖSSZES GIN

Tartalomhoz tartozó címkék: Gin Akadémia

Keresés

Fel a tetejére