Gin Akadémia V. rész: Út a minőségi ginek felé

Több sikertelen kísérlet után végül 1751-ben bevezetett „Tippling-határozat” hozta meg a változást. Ez szabályozta, hogy ki készíthet és adhat el gint, az adókat pedig megemelték, így az ital minőségének ellenőrzése és eladása irányíthatóvá vált. Ennek, valamint az árak növekedésének köszönhetően a 18.század végére a „ginőrület” véget ért, és átadja helyét a ma is ismert minőségi ginek kialakulásának és az italkultúra fejlődésének.

A ma ismert nagy lepárlócégek közül több is ekkortájt jött létre. London, mint az egyik első világváros, több okból is ideális helyszín volt: A Temze-folyó árapály-váltakozásának köszönhetően kereskedőhajók könnyedén szállították értékeiket a torkolattól a városig, így a lepárlók rendelkezésére álltak gyümölcsök, fűszerek és gyógynövények a világ minden tájáról, cukor a Karib-térségről és gabona Angliából. A lepárlóipar jó hatással volt a gazdaságra, hisz amellett, hogy rengeteg adóbevétel forrása volt, munkalehetőséget jelentett ácsoknak, kőműveseknek, gabonatermesztőknek, szállítóknak, hajók egész legénységének, csak hogy néhányat említsünk. Később egy minimum legális főzdekapacitás bevezetése miatt a kisebb lepárlókat egyre inkább a nagy cégek kebelezték be, amíg a 19.század elejére már csak hat nagyobb és pár kisebb lepárló működött London területén.

Amíg a modern lepárlási eljárások ki nem fejlődtek, illetve nem találták fel a folyamatos, „oszlopos” lepárlást, amivel magas tisztaságú alappárlatot lehetett előállítani, minden gint cukorral édesítettek, hogy elnyomják a kellemetlen mellékízeket, és mert az édes ízeket jobban kedvelték. Ez az a típusú ital, amit mai formájában Old Tom ginnek nevezünk, annyi lényeges különbséggel, hogy akkoriban ezt 25%-os alkoholtartalommal fogyasztották.

Amit ma London Dry ginként fogyasztunk, csupán 1860-as évek után terjedt el. Ekkortájt már magas minőségű és tisztaságú alappárlatot lehetett előállítani, főleg az oszlopos lepárlórendszer bevezetése után. Az ilyenekből készült ginekben nem volt mit elnyomni cukorral (innen a „dry” jelző), hanem inkább különböző fűszerekkel való óvatos ízesítéssel kiemelték annak minőségét. A dry-típusú ginek elterjedésének  másik fő oka az 1800-as években Franciaországban pusztító filoxéra-járvány (Amerikából behozott szőlőgyökér-tetű) volt,  melynek köszönhetően a cognac, armagnac és egyéb borpárlatok szinte teljesen hiánycikkek lettek az angol piacon. Így az addig brandy-alapú likőröket, koktélokat többek között, mint kéznél lévő ital, ginnel próbálták helyettesíteni, gyakran átütő sikerrel.

A gin  (első) virágkora

A 19. század alatt a gin teljesen levetkőzte sötét múltját és rossz imázsát, így a közép-felsőosztály moderáltan fogyasztott divatos italává vált. Nagyban hozzájárult ehhez a koktél, mint italtípus kialakulása és divatja, illetve a gin óriási szerepe a brit kolóniákon, mint az életmentő tonik párja (mindkét témáról részletesebben a következő részekben olvashattok). 1850-ben törölték az export gineket terhelő mindennemű vámokat, és a rum mellett a haditengerészet hivatalos itala lett. Ezenkívül, ekkortájt kezdték el a gint üvegekben forgalmazni hordók helyett. A palackokon lévő ízléses címkék, és hirdetések pedig tovább növelték az ital megbecsülését. A gin  szofisztikált, nemzetközi itallá nőtte ki magát.

Az Amerikában 1920-ban életbe lépő, híresen sikertelen alkoholtilalom csak dobott a gin népszerűségén, a speakeasy-k és az illegálisan elkészített gineket különböző gyümölcslevekkel keverve elkészített koktéloknak köszönhetően. Az ezt követő két évtizedben a ginek egyre népszerűbbek lettek.

Az I. világháborút átvészelő generáció ki akarta heverni az átélt nehézségeket, így az Egyesült Államokban elterjedtek a ’Nagy Gatsby’-ből ismerhető koktélpartik. A kevésbé tehetősebb rétegek pedig narancslével, gyömbérsörrel, vagy akár sörrel keverték.

A gin  népszerűségét végül a 60-as évek után a vodka vette át.  A piac egyre kevésbé, végül egyáltalán nem növekedett, sok tradicionális márka pedig megszűnt létezni. Innováció hiányában pedig régimódi, divatjamúlt itallá vált.

A gin  a XXI. században

A 90-es években viszont megváltozott a helyzet. Megnőtt az érdeklődés a klasszikus és innovatív, minőségi alapanyagokból elkészített koktélok iránt. Mivel a gin rengeteg recept alkotóeleme és az új receptekhez is ideális összetevő, a bárok elengedhetetlen alapanyaga. Fontos része még a gin mai reneszánszának, hogy megjelentek a piacon az alap gin-ízvilágtól eltérő, borókára kevésbé fókuszáló italok. Ezeket vonják össze később a ’New western gin’ kategória alá.

Növeli az innováció mértékét még, hogy a 90-es években lendül fel drámai módon a whiskypiac is. A keresletet kihasználva rengeteg új lepárló nyílt meg az elmúlt évtizedekben, viszont mivel a whiskynek érnie kell minimum 3 évig, a lepárló addig nem termel bevételt. Ezt ellensúlyozva , több lepárló is elkezdett gint gyártani, ez pedig nagyban hozzáárult az ipar sokszínűségéhez. Végül pedig átütő népszerűségnek örvendenek a különböző gin-alapú likőrök és gyümölcsös ginek, amelyek kifejezetten a 2010-es években terjedtek el újból.

Napjainkban tehát a gin, ha lehet, még nagyobb népszerűségnek és minőségbeli fejlődésnek örvend, mint „fénykorában.” Ha az ember kísérletező személyiség, akár több éven keresztül, az év minden napján más gint tud megkóstolni. A ginnek  különböző koktélokban történő felhasználásáról pedig még nem is beszéltünk.