Blog

Dram Time: Kardos Péter

Insider Dram Time sorozatunkban ezúttal fogadjátok szeretettel Kardos Pétert.

Peti már az „újhullámos” fiatal whiskykedvelők körébe tartozik.

Öröm látni, hogy már nemcsak az én nagyjáboli korosztályom érdeklődik a minőségi párlatok iránt, hanem a kör lefelé (is) bővül.

Sőt nem egyszerűen csak bővül, hanem ők maguk lesznek „dominók”, akik hatással lesznek másokra.

Külön öröm, hogy személyes találkozásunk alkalmával meg tudtam lepni egy nem mindennapi vendéggel. Fogadjátok szeretettel, Kardos Petit!

Mikor és hogyan kedvelted meg a whiskyt?

Nem egyszerű a kérdés! Valahogy úgy indult, hogy a különböző vendéglátóipari egységekben, ha égetett szeszt akartam inni, akkor úgymond a whisky "maradt", mint leginkább iható rövidital. Mert a többség vagy túl édes volt nekem (különféle likőrök, rumok), vagy rizikós (pálinkák), vagy csak szimplán nem izgatott (vodka az 'ízetlensége' miatt, a különféle ízesített szeszes italok meg a minőségük miatt). Persze hamar realizáltam, hogy whiskyben ennél a szintnél azért bőven van még feljebb. 2016 ősze óta kezdtem el egész palackokat vásárolgatni.

Hogyan jellemeznéd a whiskyhez fűződő kapcsolatodat? Például gyűjtő (is) vagy?

Egyszerű fogyasztónak tartom magam, aki azonban fontosnak tartja, hogy a pénzéért megfelelő minőséget kapjon. Azt azért hozzátenném, hogy most már van egy minőségi 'határ' úgymond, ami alá nem megyek, így pl. a nagyáruházas kommersz blended whiskyk és bourbonök kiesnek - akkor is, ha valami akció keretében nagyon nyomott áron kínálják őket. Egészen 2021-ig semmi mást nem terveztem úgymond a whiskyvel ezen kívül, most viszont úgy döntöttem, hogy 'kirakom' az Ardnamurchan-sort az évenkénti release-ekből, jelenleg büszke kéttagú a sor. :)

Kardos Péter a GoodSpirit Barban

Mikor és milyen céllal alapítottad a Whisky Kedvelők facebook-csoportját?

Az igazság az, hogy egész konkrétan a csoport adminisztrátora (jómagam a moderátori szerepet töltöm be) alapította egy olyan rendkívül egyszerű céllal, hogy kapott ajándékba egy üveg Laphroaigot, amit azonban mint kezdő whiskyfogyasztó, utána olvasás után nem mert bontani, így túl akart adni rajta… Mivel azonban nem talált ehhez megfelelő Facebook-felületet, így hát csinált egy csoportot.  Én meg megtaláltam ezt a csoportot egészen hamar (így azért végülis alapító tagnak számítok), sőt, végül én cseréltem el vele azt a Laffit egy másik palackra. Meg lettem téve moderátornak, aztán mivel az adminunk eléggé a háttérben van, így az én nevem forrt össze a csoporttal, én 'viszem' azóta az oroszlánrészt. Tulajdonképpen az volt csak a cél, hogy gyűjtsük össze egy online közösségbe a magyar whiskykedvelőket, ami egy jó kiindulópontja lehet későbbi szerveződéseknek. Mára már több offline whisky klub a csoportnak köszönhetően alakult meg. De természetesen az edukációt is fontosnak tartjuk, nálam sokkal nagyobb tudású és kóstolási tapasztalatú fogyasztó/gyűjtő tagjaink vannak, akiktől a kezdő(bb) tagok sokat tanulhatnak.

Honnan tájékozódsz a mindenkori whiskytrendek felől?

Merics Norbi, alias Barman's Choice blogja leginkább, de Tőletek is, mint WhiskyNettől, meg egy ideje a csoportból.

Peti a Whisky Show-n

Melyek a kedvenc whiskyjeid?

Nem könnyű erre válaszolni, mert magamon tapasztalom, hogy mennyire változik a személyes ízlés. Régen pl. a sherryhordós érleléseket egyáltalán nem szerettem, ma meg a tőzegelt (főleg Islay) whiskyk csúsznak kevésbé. Nagy kedvencem egyébként az amerikai rozswhiskey (rye), a Dad's Hat Straight Rye-ért egyenesen odáig vagyok (remélem, sokáig a portfóliótokban lesz! Bourbonből a Blanton's Original, skótból igen kedvelem az Oban 14-et, Clynelish 14-et, a Mortlach 15 éves Gordon and MacPhail palackozását például, illetve mind a mai napig a Lagavulin Distillers Edition le tud nyűgözni. Ír whiskey-ből pedig szerintem egyik legjobb márka a Redbreast.

Mi(k) a kedvenc lepárló(i)d és miért?

Nehéz kedvencet megnevezni, de pl. Lagavulin, Mortlach, Clynelish, Longmorn, Springbank, USA-ból a Buffalo Trace - ultra magas minőségű párlataik vannak, nem ittam még belőlük rosszat.

Kardos Peti és Stuart Urquhart.
Stuart Urquhart, annak az Urquhart családnak a negyedik generációs tagja, akik a Benromach lepárlót is tulajdonló Gordon& MacPhail cég mögött állnak.

Voltál-e már whiskytúrán, ha igen, akkor hol, milyen benyomásokat szereztél?

Nem voltam még.

Voltál-e külföldi és magyar whiskyrendezvényeken Whisky Show-n, Bar Show-n stb.?

A budapesti Whisky Show-t 2018 óta látogatom.

Érdekelnek-e más prémium párlatok (rum, konyak, armagnac, stb.)? Ha igen, melyek?

Érdekelnek! Mert már egyre jobban zavar, hogy a whiskyről egész jó tudást szereztem, a többi párlathoz viszont nem igazán értek. Első körben a ginnel és a konyakkal ismerkednék meg talán közelebbről.

Mikor és hogyan találtál rá a WhiskyNetre és hogy lettél törzsvásárlónk?

Nem nagyon emlékszem erre. Talán egyik barátom mutatta 2016 környékén, aki régebb óta fogyaszt whiskyt. Törzsvásárló pedig úgy lettem, hogy egyre több mindent rendeltem. Az idei évben lett meg a 7%-os kedvezményem. Példaértékű egyébként a sávos törzsvásárlói rendszeretek!

Szatmári Kati és a WhiskyNet csapata