Blog
Annyiféleképpen jutunk el a prémium párlatok, minőségi whiskyk világához, oly sokféle lehet az út. Van, aki tudatosan készül, van, akinek családi minta, és van, aki egy véletlen balesetnek köszönheti a nagy találkozást. Jónás Attila esetében ez utóbbit szó szerint kell érteni…
Azóta Attila rendszeres látogatója lett kóstolóinknak, évek óta nem hiányozhat a Whisky Show-ról sem, tavaly a pult mögül is besegítve, mint BPWT csapattag.
Mindezek mellett Attila évről-évre, karácsony táján megörvendeztet bennünket néhány hétre hol egy flippergéppel, hol egy dartsgéppel, amit aztán lelkesen használ az egész WhiskyNet-csapat. Fogadjátok szeretettel Jónás Attilát.
Mikor és hogyan kedvelted meg a whiskyt?
33 éves koromig egyáltalán nem fogyasztottam alkoholt - a szocializmus évei alatt felnőve az ismerősök, rokonok által fogyasztott otthon főzött pálinkák, házi borok és kőbányai sörök kellemetlen élményeit nehezen felejtettem.
A 2000-es évek elején kezdtek elterjedni a hazai minőségi borok, ezeket megkóstolva szép lassan komoly borkedvelő lettem.
A whisky, a sör és más alkoholos italok továbbra is kimaradtak az életemből.
2016 elején egy lefoglalt és kifizetett síút előtti napokban sportolás közben eltört a lábam. Visszamondani már nem volt lehetőségünk, így Imre és Karcsi, a két gyerekkori barátom, fekvőgipszestül beültetett hátra az autóba és elvittek pihenni, amíg ők síelnek.
Hogy ne unatkozzak egyedül egész nap, hoztak egy palack tőzeges whiskyt és egy üveg rumot.
Bár egyik palack sem fogyott el, a Big Peattel és a Zacapa 23-mal történt találkozásom meghatározta a további sorsomat. A rohanó világtól elzárva volt idő mélyebb felfedezéseket tenni az illatok és aromák világában.
Hogyan jellemeznéd a whiskyhez fűződő kapcsolatodat? Például gyűjtő (is) vagy?
Gyűjtő vagyok teljes mértékben. Annyi mindent gyűjtöttem már, a régi rádióktól a Jancsi kályhákig, de az amerikai flipperek mellett második nagy szenvedélyem a skót whisky lett.
Ha üzleti úton, vagy családi nyaraláson vagyok külföldön, rögtön felkeresem a szakboltokat és ritkaságokra vadászom.
Honnan tájékozódsz a mindenkori whiskytrendek felől?
Szívesen olvasom a Barman’s Choise írásait, időnként nézegetem Ralfy videóit, figyelem a WhiskyNet híreit, valamint a külföldi - lepárlókhoz köthető -, social media csoportokból is informálódom.
A fentieken kívül több hazai whiskykedvelő közösség tagjaként szinte készen kapom a friss megjelenéseket, eseményeket, akciókat.
A whiskykkel való kapcsolatomban nagy lépés volt, amikor meghívtak a Budapest Whisky Társaságba, ahol még a nálam is elhivatottabb sorstársaimmal havonta tematikus kóstolókat tartunk, illetve otthonról hozott palackokból évente párszor „mini whisky show-t” rendezünk.
Melyek a kedvenc whiskyjeid?
Elsősorban a skót és ír whisk(e)ykre fókuszálok, de a japán és a tajvani párlatokat is bizalommal vásárolom meg.
A bourbonok nem lettek a kedvenceim, ezeket csak elvétve fogyasztom. Valószínűleg a borok világából érkezve előnyben részesítem a boros hordókban érleltek, vagy finiselt single maltokat, legfőképp a portóis, a tokajis és a vörös boros kiadásokat.
Melyik(ek) a kedvend lepárló(i)d és miért?
Nehéz sorrendet felállítani, de elsőként a Bruichladdichot említeném, a helyben termelt árpájukkal és a különféle boros és egyéb - pl. konyakos - érleléseikkel szerintem nem tudnak hibázni.
A Springbank lepárlót a minősége és a tradicionális kézi munkáival hozzáadott értéke miatt becsülöm, ezáltal a gyűjteményem elmaradhatatlan darabjai.
Nagyon tetszenek a Highland Park régebbi alapsorai, valamint az újabb single caskjai. A nem füstösek közül az Arran és a Glendronach ízvilága áll közel hozzám.
Voltál-e már whiskytúrán, ha igen, akkor hol, milyen benyomásokat szereztél?
Külön whiskytúrán még nem vettem részt, de egy csoportos japán utazás során eljutottunk Kiotóba, s mivel onnan csak pár vonatmegálló, a párommal leváltunk a csoporttól és meglátogattuk a Yamazaki lepárlót.
Elég bosszantó volt, hogy a helyszínen nem lehetett semmilyen palackot sem venni! Ez érvényes a helyi üzletekre is, a nemzetközi kommerszebb blendek a sarki kisboltokban is, de a minőségi japán maltok még a repülőtéren sem kaphatóak.
Apró vigasz volt, hogy a helyszínen a lepárló teljes palettáját végig lehetett kóstolni.
Voltál-e külföldi és magyar whiskyrendezvényeken Whisky Show-n, Bar Show-n. stb.?
2016 óta a régi barátaimmal minden Whisky Show-n ott vagyunk, ez mindannyiunk számára kihagyhatatlan program.
2021-ben sikerült a Show másik oldalára is betekintést nyerni, néhány BPWT-s tásammal együtt besegítettünk a rendezvényen a kínálásba, kóstoltatásba.
Érdekelnek-e más prémium párlatok? (például rum, konyak, armagnac, stb.) Ha igen, melyek ezek?
A rumokkal szintén jó barátságba kerültem, a nyári hőség idején ezeket előnyben részesítem. Az armagnac lesz a következő párlat, amelyet kíváncsian várok.
Mikor és hogyan találtál rá a WhiskyNetre és hogy lettél törzsvásárlónk?
A fent említett síelésből visszatérve az első adandó alkalommal részt vettünk egy általatok szervezett füstös kóstolón, amelyet napokon belül rendelés követett. Megtetszettek a kóstolóitok, egyre gyakoribbá váltak a rendelések is, viszonylag hamar bekerültem az Insider csoportba.