Skót whisky | Blog | Dram Time

Dram Time: Horváth Szilárd

Az Insider Dram Time sorozatunk legújabb számában fogadjátok szeretettel Horváth Szilárdot

Szilárd több, mint 13 éve hűséges Törzsvásárlónk

Még a budapesti Veres Pálné utcai bolt megnyitása előtt, Szentendrén, a házunknál vette át első rendeléseit. Nem tudom honnan került elő, hol edződött, mert soha nem kezdőként emlékszem rá. Mindig is tudatos, jól tájékozott whiskyrajongó és maximális úriember benyomását keltette. Imádok vele whiskyről és a Világ nagy dolgairól beszélgetni. Sok mindenben hasonlítunk. Válaszait olvasva egyik-másik olyan, mintha én írtam volna. Ma már komoly gyűjtőként inspirál bennünket is, hogy mi is TOP-on maradjunk. Fogadjátok szeretettel, Horváth Szilárdot!

1.  Mikor és hogyan kedvelted meg a whiskyt?

Mindig is összekapcsolódott számomra az étel és hozzá illő minőségi ital fogyasztása.  Amikor lehetőségem volt rá, először a kiváló magyar borokkal kezdtem az italkultúrával való ismerkedést. Párlatfogyasztóként kifejezetten a kis mintákat kedvelem, mert az illat- és az ízélmény így tiszta fejjel élvezhető.

Ausztriai kirándulások, külföldi utak alkalmával igyekeztem bővíteni az itthon beszerezhető márkás italok listáját. A malátawhisky már ekkor ott volt a preferált italok között, bár beszerzésére korlátozott lehetőségek voltak még a 2000-es évek elején is. Óriási minőségi ugrás volt a beszerzésben a WhiskyNet megjelenése. Lehetőségem volt nemcsak megismerni, de megvenni és megkóstolni ritka whiskyket. Ebből az időből kellemes emlék marad a Bruichladdich  két ikonikus kiadása a Black Art 2 és az Octomore Comus 4.2. Emlékeim szerint mindkettő 2012-es kiadás volt.

Horváth Szilárd

 

2.  Hogyan jellemeznéd a whiskyhez fűződő kapcsolatodat? Gyűjtő (is) vagy?

Számomra a whisky életfilozófia. A whisky, hangulattól függően az életem legkülönbözőbb időszakaiban jelenik meg. Kapcsolódhat egy utazáshoz, egy baráthoz, egy érzéshez, egy időszakhoz. Segít egy fiatal kori emléket felidézni, vagy éppen egy kellemes eseményt fokozni. Rajongóként, gyűjtőként hatalmas élmény új vagy régebbi kiadásokról olvasni, keresgélni, megvásárolni, kóstolni, aztán a barátokkal megosztani és beszélgetni. Remek kikapcsolódás és feltöltődés egy munkával töltött nap végén.

 

3.  Honnan tájékozódsz a mindenkori whiskytrendek felől?

Manapság, mint általában mindenben az internet jelenti a leggyorsabb forrást. Aki intenzíven benne van a whisky világában, az sok mindent megtudhat a netet böngészve. Ehhez persze az kell, hogy tudja mit keres. Igyekszem fejleszteni a tudásom, de a legfrissebb lepárlókról szóló híreket nem követem napi szinten, megvárom mi lesz belőlük néhány év alatt.

 

4.  Melyek a kedvenc whiskyjeid?

Nagyon sok kedvelt whiskym van, és alapjában nincsen kedvencem. Hangulattól, helyzettől, társaságtól függ, hogy éppen melyiket fogyasztom. Az évek során kialakult egy preferencia, amelyből bőségesen, minden helyzetben tudok választani, de mindig nyitottságra törekszem, és ha úgy hozza a lehetőség, akkor új lepárlóktól is szívesen kóstolok. Mostanában szívesen választok például az Arran, Kilchoman, Caol Ila, Ben Nevis, Glenmorangie, Springbank, Longrow, Yoichi  lepárlók maltjaiból vagy a kevésbé felkapottak közül Oban-t, Glengoyne-t, Old Pulteney-t. A felsorolásból kiderül, hogy manapság elsősorban a skót single malt vonalán mozgok.

Szilárd a GoodSpirit Bárban

5. Melyek a kedvenc lepárlóid és miért?

Jelenleg a Caol Ila, Ben Nevis és Longrow érdekel legjobban, tetszik a karakteres, változóan füstös, határozott ízvilág, a bámulatos illatok, továbbá mindegyik jól működik sherry- és bourbonhordóval is.

 

6. Voltál-e már whiskytúrán, ha igen, akkor hol, milyen benyomásokat szereztél?

Eddig egy Jameson whiskytúrán voltam, ahol legjobban a hangulat és a társaság ragadott meg. Ilyen szempontból régimódi vagyok, szeretek a helyszínen tartózkodni a hangulat a színek az illatok miatt. A virtuális tasting csak „pótszer”, nem az én világom. Ha időm, a körülmények engedik, és a megfelelő társaság is megvan, szeretnék Skóciában is kóstolni néhány lepárlóban.

 

7. Voltál-e külföldi és magyar whiskyrendezvényeken Whisky Show, Bar Show stb.?

Csaknem minden Whisky Show-n ott voltam, tehát végig tudom követni a fejlődést. Tíz éve kevesen gondolták, hogy Budapesten olyan whiskys rendezvény lesz, ahová néhány nap alatt elfogynak a legjobb jegyek. Mindig nagy élmény számomra és a whiskyrajongó barátaim számára az októberi Whisky Show. Évről évre egyre nagyobb választékkal és egyre több whiskybaráttal találkozunk. A whiskyk mellett a gastro és barista szekció tartozik a kedvenceink közé. Személy szerint ritkaságok kóstolását és a baráti beszélgetéseket értékelem a legtöbbre. A Show után még hetekig ad témát a Masterclass előadások feldolgozása.

Whisky Show

8. Érdekelnek-e más prémium párlatok (rum, konyak, armagnac, stb.)? Ha igen, melyek ezek?

Mindig is érdekeltek egyéb prémium párlatok, évek alatt igyekeztem minél több változatot megkóstolni. Jelenleg a különféle rumok, ginek és néhány calvados van az érdeklődésem középpontjában. A rum és a gin számomra inkább a nyár italai, a calvados jobban esik a hűvösebb őszi hónapokban. Szerencsémre ezekből bőséges a WhiskyNet kínálata, a Harris  gin és a Himbrimi Old Tom gin az ínyencek érdeklődését is kielégíti, a calvadosok közül a Christian Drouin 1970-es évekből származó párlatai szép perceket szereznek mindenkinek.

  

9. Mikor és hogyan találtál rá a WhiskyNetre és hogy lettél törzsvásárlónk?

Elmondhatom, hogy a kezdetektől Veletek vagyok, mert ha jól emlékszem, valamikor 2007-ben vásároltam először a WhiskyNeten. Már akkor is különleges volt a választék, valamilyen single cask malátát választottam. Még emlékszem, hogy az első rendelések közül néhányat egészen családias körülmények között vettem át, amelyből a házatok kertjében hosszú beszélgetés kerekedett a whisky világáról. Elsősorban a különleges palackozásokat keresem, amiket azóta is, lassan 15 éve egyre bővülő választékban megtalálok a WhiskyNetnél. Visszatekintve, határozottan állíthatom, hogy életem meghatározó tényezője lett ebből az érdeklődésből és olyan baráti kapcsolatok, ami a továbbiakban még nagyon sok élményt adhat.

 

 Szatmári Kati

és a WhiskyNet csapata