Blog | Francia párlat
Az egzotikus ízeket kereső, kísérletezésre nyitott ínyencek biztosan nem fognak csalódni…
Almával és ciderrel kezdődő sikertörténet
A Drouin család saját kézben lévő calvadosmárkája 1960-ban született meg, amikor idősebb Christian Drouin farmot vásárolt a Pays d’Auge termőterület szívében. Az első húsz évben kizárólag ciderekkel kereskedett, a belőlük készült párlatokból pedig jelentős mennyiségű idős készletet halmozott fel. Így megtehette, hogy szembemenjen az akkori trendekkel, és kifejezetten az idős, évjáratos calvadosokra fókuszáljon.
A cég 1992-ben átköltözött mai székhelyére, a 17. századi Cauldray-Rabut kastélyba, hogy ki tudják szolgálni a megnövekedett keresletet. 2004-ben a család harmadik generációja is csatlakozott a cég irányításához Guillaume Drouin személyében, aki a mai napig édesapjával együtt alkotja a különféle palackozásokat.
Több mint 200 aranyérem birtokosai
A Christian Drouin családi vállalkozás az egyik legnagyobb név a világ calvadosgyártói között. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a cég fennállása óta több mint 200 aranyérmet nyert rangos nemzetközi versenyeken, sőt 2013-ban az év Európai Szeszesital Gyártója címet is megkapta.
Most a Christian Drouin Experimental Series különleges érlelésű calvadosokra vessünk néhány pillantást.
Calvados Christian Drouin 17 éves Hine Angels (0,7l, 43%)
A Hine Angels egy csodálatos 17 éves Pays d'Auge calvados, amelyet 6 hónapig utóérleltek a Hine konyakház három ex-konyakoshordójában. Ezek a hordók virágos ízeket és selymes tanninokat hoztak a Drouin calvadosok sajátos ízjegyei mellé.
A kiadást a tulajdonos pár évvel ezelőtti személyes látogatása ihlette a Hine birtokon, ahol nagy hatással volt rá a társalgóban tartott régi évjáratos kiadásokból tartott kóstoló. Az eljárás nem újszerű, a Drouin háznál mindig is volt tradíciója más konyakházak (vagy éppen whiskylepárlók) hordóit használni utóérlelésre. 1296 palackos limitált kiadás, így gyűjtők figyelmébe (is) ajánljuk!
Calvados Christian Drouin Hampden Angel (0,7l, 44%)
A Christian Drouin Hampden Angel egy 14 éves calvados, amelyet az érlelés végére, 8 hónapra olyan amerikai tölgyhordókba tettek, amelyekben a jamaicai Hampden rum volt korábban. Éppen ezért a címkén nem is találkozunk a calvados névvel, hiszen a szigorú szabályozás (Calvados Pays d'Auge) nem engedi az amerikai tölgyhordó használatát. Az ital valójában calvados, de az osztályozás szerint Eau de Vie de Cidre. Alkoholfoka 44%, észterekben gazdag karaktere komplex illatvilágot eredményez, érett trópusi gyümölcsökkel. Az íze is erőteljes, nagy savakkal és hosszú lecsengéssel.
Calvados Christian Drouin Mars Angels Eau de Vie de Cidre 13 éves (0,7l, 43%)
Ez a 13 évig érlelt párlat – bár a neve nem tartalmazza a kifejezést – calvados a javából. Ugyanazzal az eljárással készült, de a Pays d'Auge régió törvényi szabályainak megfelelően, adminisztratív okokból nem hívhatták calvadosnak. Az érlelési időszak utolsó 8 hónapja a Japánban található Mars lepárlótól vásárolt három amerikai tölgyfahordóban megy végbe, amelyekben korábban a Malt Komagatake whisky érlelődött. A Normandia és Japán közötti harmonikus házasság gyümölcse ez az ital. 930 palackos limitáció.
Calvados Christian Drouin 14 éves Long Pond Angels (0,7l, 45%)
Egy 14 éves Pays D’auge calvados, amelyet 7 hónapig érleltek a Long Pond rumlepárló használt hordójában. A rumlepárló magas észtertartalmú, különösen masszív, elegáns és erőteljes karakterű italairól híres, így ez a nem túl hosszú érlelési idő is elegendő volt ahhoz, hogy a hordó aromajegyei átjárhassák a benne pihenő calvadost. Ennek az egy hordónyi kiadásnak az aromavilágát a barnacukor, a sárgadinnye, a papaya és az alma uralja. 1890 palackos limitált kiadás.
A fagerendás épületek titkai
Idősebb Christian Drouin 1960-ban vette meg első környékbeli földbirtokát Gonneville-sur-Honfleur falucska mellett. A Coeur de Lion birtokkal, valamint más kisebb gyümölcsösökkel együtt ezek látják el almával a Drouin család ma már világszerte ismert calvadosait. A Coeur de Lion gyümölcsöseit 1993 és 1995 között telepítették és oltották, így a 2005-2010-es időszakban váltak termővé. A birtok jellegzetes, 17. századi fagerendás épületeiben folyik az ital készítése, amelynek fázisait magunk is végig követhetjük, ha ellátogatunk Normandia eme nevezetes szegletébe.
Tipp: A calvadosokat ajánlhatjuk akár étkezés előtt, vagy long drinkként is sokan kedvelik, sőt számos koktél kiváló alapanyaga is lehet.
Összes Christian Drouin calvados a WhiskyNetnél