Skót lepárlók
A nagy sziget legnagyobb lepárlóját az Islay és Jura közötti tengerszoros egy sziklákkal tűzdelt, elszigetelt öblének partján, Port Askaig közelében áll. A Hector Henderson vezényletével 1846-ban megnyitott Caol Ila az idők során többször is gazdát cserélt, de hatalmas méretei és a környékbeli kis whisky-kolónia lelkesedése a legnehezebb időkben is megmentette a csődtől.
A főzde életében az első igazán nagy változást az 1972-es év hozta el, ekkor egy-két évig tartó felújítás keretében szinte minden berendezést kicseréltek, egyedül a régi tárlóházak maradtak meg emlékeztetőül az utókornak. A rekonstrukció során beszerelt négy új hasas lepárló munkába állításával nem csak a főzde kapacitása nőtt meg, de a benne készülő italok is látványosabban könnyebbek lettek, így Caol Ila azóta a sziget leglágyabb italait tudhatja magáénak.
A leginkább egy csinos sörgyárra emlékeztető Caol Ila hasas lepárlóinak főzőmesterei mostanság a maltok legkülönbözőbb típusaival kísérleteznek, hogy kielégítsék a keverőmesterek igényeit, hiszen a gyár termelésének szinte egésze olyan blendek alapanyagául szolgál, mint a Bell’s, a White Horse, a Black Bottle vagy éppen a Johnnie Walker. Caol Ila a sós, jódos és füstös jegyeket viselő klasszikus tőzegelt főzet mellett, ma már egy igazi Highland típusú italt és számos limitált szériás kivitelt is készít.
Termékek: