Skót lepárlók
A Bowmore városával szemközt, a Loch Indal öblének nyugati partján álló Bruichladdich lepárlót 1881-es megnyitása óta nem csak a tenger hullámai ostorozzák folyton, de a legutóbbi évekig a jó sors is messziről elkerülte. A Harvey fivérek által alapított főzde a húszas évektől szinte évtizedenként gazdát cserélt, de a várt megváltást egyik vevő sem hozta el, így több alkalommal is zárva tartotta kapuit. A cég aztán 1968-ban az Invergordon Distillers tulajdonába került, de az őket 1993-ban felvásárló Whyte & Mackay jobbnak látta leépíteni, és úgy tűnt, Bruichladdich végleg befejezi működését.
A csodára az ezredfordulóig kellett várni. Ekkor tűnt fel az a befektető csoport, akik fantáziát látva Bruichladdich levében, felújították az omladozó épületeket, majd a gyártás megindításához segítségül hívták a környék legnagyobb szaktekintélyét, Jim McEwant, a Bowmore korábbi üzemvezetőjét.
A szeszfőzde máig az eredeti, Viktoriánus korabeli eszközöket használja, természetesen tökéletesen felújítva, egy öntöttvasból készített forgatógereblyékkel ellátott keverőkádat, 6 oregoni fenyőfából készült erjesztő tartályt és 4 hattyúnyakú lepárlókészüléket. A szeszfőzdében dolgozó valamennyi alkalmazott őshonos szigetlakó, jelezve ezzel azt is, hogy a Bruichladdich megnyitása munkaalkalmakat teremtett Islay-n.
Az új tulajdonosok azon nyomban piacra dobták a lepárlóban szunnyadó hordók tartalmának friss palackozásait, majd nekiláttak saját fejlesztéseik lefőzésének. Újraértékelték az állományt és továbbfejlesztették a malt whiskyt a friss, puha gyümölcsös lepárlás karakterének és az amerikai tölgy édes vanília tónusának házasításával. A whisky gyártásához eltérő mértékben használnak tőzegelt árpát, azaz a lepárló az enyhén tőzegelt párlatok mellett közepesen és erősen tőzegelt whiskyket is készít. A Bruichladdich emellett fontos tagja a bio-árpával kísérletező úttörők kis csapatának.
Kísérletező kedvüknek semmi sem szabhat határt. Ezt nem csak a palackjaikra jellemző merész designnal és italaik fantázianeveivel (Rocks, 3D, Infinity, WMD II. - Yellow Submarine), de a bennük rejlő számtalan különleges párlattal is bizonyítják. (A WMD II - Yellow Submarine névválasztásának hihetetlen történetét a termék ismertetőjénél olvashatod.)
Bruichladdich saját palackozóüzeméből – az eddig megszokott gyümölcsös hangulatú, kevéssé malátázott italok mellett – a jövőben olyan különlegességek kerülnek majd elő, mint a négyszeres desztillálás eredményeként 90%-os alkoholtartalommal bíró X4 vagy a világ legerősebben tőzegelt whiskyje, az Octomore (80 milliomodnyi fenol tartalommal).
A szeszfőzde szívesen fogad látogatókat, de beiratkozhatunk a bruichladdichi Whisky-akadémiára is, melynek egyhetes időtartama alatt lépésről lépésre elsajátíthatjuk a whiskygyártás tudományát.