Blog | Vodka

Egy kis vodkatörténelem

Ki ne ismerné a vodkát, mint közkedvelt szeszes italt, a partyk és különböző rendezvények elmaradhatatlan kellékét? De mi is az a vodka, és honnan ered? Ennek jártunk utána.

Ki készített először vodkát? 

Az oroszok azt állítják, hogy ők voltak az elsők, a lengyelek ugyanezt feltételezik magukról.  Kicsit déjá vu érzésünk lehet, hisz ugyanez a „vita” csendül fel a whisky esetében is a skótok és az írek között.

A vodkát mindkét nemzet (oroszok, lengyelek) előszeretettel nevezi „sajátjának”, hisz a lengyelek és az oroszok is már a 16. század közepe óta készítenek vodkát, amit akkoriban még nem is úgy hívták… 

Már a 19. században sem hiányozhatott az „élet vize” – ezt ábrázolja Wassili Grigorjewitsch Perow (1861) festménye is.

Egyes kutatások alapján az oroszok azért kezdtek el vodkát készíteni, mert az óriási méretű orosz földeken rengeteg gabonát termeltek, és ezek egy része „feleslegessé” vált, így a felesleget vodkakészítésre próbálták felhasználni. 

A vodka „őse” egyébként a polugar, amelyről szintén fogunk írni egy későbbi blogbejegyzésben.

A középkorban általában még burgonyából készítették a vodkát, amelyet még gyógyászati célokra is alkalmaztak.  A vodkát az orosz birodalomban "kenyérbornak" vagy gabonapárlatnak nevezték. Oroszul a víz voda, a vodka pedig a kicsinyítőképzős alakja, vagyis „vizecske”. De ne is nyelvészkedjünk tovább. A lényeg, hogy vodkát ma már többféle gabonafajtából is lehet készíteni. Az oroszok általában árpából készítik, de máshol simán használnak hozzá búzát, rozst vagy akár kukoricát is. Az alapgabona tulajdonságai nagymértékben befolyásolják a vodka karakterét, így a búzaalapú vodka könnyedebb jellegű az „árpás” vodkához képest.

Aeneas Coffey angol úriember az 1830-as években szabadalmaztatta az oszlopüstös lepárlást, amit róla neveztek el (Coffey-oszloplepárlás). Ezt a módszert a whiskykészítés során is alkalmazták. Ezzel a metódussal lényegesen finomabb szeszeket tudtak előállítani, ami meghatározó volt a vodkák „életében” is.

A finomabb szeszek előállításához azonban az is hozzájárult, hogy a szeszeket egy idő után elkezdték faszénen átszűrni. Ez bizony nemcsak a whiskyiparban hódított, hanem a vodkaiparban is.

A 19. századtól lett igazán népszerű Oroszországban a vodkafogyasztás, és ez a trend napjainkban is tartja magát, és nem csak Oroszországban…

Nem csoda, hogy ebben az időben még előszeretettel hamisították a vodkát, ami abból állt, hogy nemes egyszerűséggel felvizezték.

A folyamatos hamisítások miatt a cárnál – stílszerűen – betelt a pohár, így 1895-ben Oroszországban állami vodka-monopóliumot hoztak létre, és csak az ellenőrzött tisztaságú finomszeszből készíthettek vodkát, a gyártóknak pedig figyelniük kellett a vodka 40%-os alkoholtartalmára.

A vodka egy idő után megjelent nemcsak Oroszországban, hanem Európában is, ami főleg annak volt köszönhető, hogy az 1917-es forradalom következtében rengeteg orosz hagyta el az országot Európában keresve oltalmat. Ezzel elindult a „vodkalavina”, ami futótűzként terjedt el a világban. Ma már elképesztő mennyiségű vodkát gyártanak, és változatos ízesítésekkel „spékelik” meg az italt, így elérhető már például citromos, narancsos, málnás vodka is, csak hogy pár ízvilágot említsünk.

Manapság reneszánszukat élik a vodkából készített koktélok is, például a Bloody Mary vagy a Vodkatini (vodka és martini)

Tudtad?

Mindegy, milyen vodkát is választunk, egy biztos: az alapszeszt a lepárlás után mindig átszűrik. (Ez általában aktív szénrétegen keresztül történik.)

Kremlin vodka

A Kremlin Award a legnagyobb orosz vodkák örököse. Eredetileg szigorúan limitált mennyiségben, kizárólag a Kreml megrendelésére gyártották. A lehető legmagasabb minőségi követelmények betartásával készülő italt sokáig csak egy egészen szűk kör élvezhette: a legrangosabb állami fogadásokon, valamint kivételes eseményeken szolgálták fel.

Magas minőségű alkohol, illetve hatlépcsős tisztítási folyamaton átesett artézi víz felhasználásával készül, egy olyan új szűrési eljárás segítségével, amely kristályos ragyogást biztosít az italnak. Kiváló minőségéhez az is hozzájárul, hogy néhány hónapig pihentetik, így ízének gazdag és intenzív jegyei is szépen kifejlődnek.

 

 

Vodka Squadron 303

A 100%-ban természetes Squadron 303 vodkát Angliában, egy észak-londoni szeszfőzdében gyártják. Exkluzív receptje szigorúan tiszteletben tartja azokat a korlátokat, amelyeket eme kézműves vodka eredeti lepárlói, azaz a Brit Királyi Légierő lengyel pilótái betartani kényszerültek az 1940-es években. Az ősökhöz hasonlóan a Squadron 303 vodkát kizárólag a burgonya helyben termesztett egyedi változatából, az King Edward-ból állítják elő, mely egy keményítőben gazdag fajta. Másrészt, idő hiányában, a vodkát a légierő önjelölt lepárlómesterei csak egyszer desztillálták kis méretű "copper" lepárlóüstökben. Így a lepárlása napjainkban is egy lépésben történik. A desztilláció különösen hosszú ideje mégis lehetővé teszi a (vodkáknál elvárt) magas fokú tisztaság elérését, miközben megőrzi a természetesen jelen lévő édes illatokat és aromákat is. A természetes ízek megőrzését tovább támogatandó, a szokásos vodka-szabványoktól eltérve az italt nem szűrik le. A Squadron 303 a Brit Királyi Légierő lengyel pilótái előtt tiszteleg. A Squadron 303 Vodka márka alap verzióját, az angol Királyi Légierő pilótainak második világháborúban használt laposüvege ihlette. Angol és francia művészek munkájának gyümölcse, ez a közel 2 kg-os fehér üveg palack, mely fém alsórésszel rendelkezik. Ide a Squadron 303 Vodka mottója van nyomtatva ("Eredetileg Angliában a lengyel hősök által desztillálva"), és krómozott sárgarézből a márka címere is látható. Komoly megjelenés egy komoly italnak.
 

Díjai:
San Francisco International Wine & Spirits Competition 2018: Double Gold Medal
International Wine & Spirits 2018 London Competition: Gold Medal
British Glass Awards 2017: The Grand Prix Design of the Year
 

Vodkakínálat a WhiskyNeten