Blog | Bor

Borok a nagyvilágból

A világ számos régiójában óriási hagyomány és tisztelet övezi a bort. Hazánkról is elmondhatjuk, hogy lelkes – és egyre inkább – értő borfogyasztó hírében áll, hisz Magyarország is évszázados borhagyományokkal rendelkezik.

Az estébe nyúló borozgatások maradandó élmények a barátainkkal. Sőt, a jeles ünnepnapokon is szívesen nyitunk fel mi, magyarok egy-egy palack jónevű bort, de „csak úgy”, lazításként is jólesik meginni egy pohár bort. Természetesen nem vagyunk egyformák, van, aki a vörösbort részesíti előnyben, míg mások inkább fehérbort fogyasztanak, hangulattól függően pedig a rozé is napirendre kerül.

Minőségi és prémium hazai és külföldi boraink között megtalálhatóak száraz, félszáraz és édes borok egyaránt.  Mindegyiknek van létjogosultsága.

A hazai borkínálatunkat mellett természetesen a nemzetközi piacra is kitekintünk, és több ország kiváló palackozásaira is fókuszáltunk, hogy minél szélesebb palettáról tudjatok választani.

Nagy körültekintéssel válogattunk a nemzetközi borpiacról: figyelembe vettük a világ népszerű borvidékeit, ahonnan prémium minőségű tételek érkeztek hozzánk.

Így borkínálatunkban megtalálhatod a francia, görög, olasz, spanyol stb. borvidékek kiválóságait. 

Egyre bővülő borkínálatunk kiváló „terepet” biztosít arra, hogy a borok iránt érdeklődők új ízeket és új borvidékeket ismerhessenek meg és fedezhessenek fel.

Válogass kedvedre gondosan szelektált széles borkínálatunkból! És ha ízlett, gyere vissza, tesztelj más izgalmas italokat és palackozásokat is!

Néhány hazai és külföldi kedvencünket  - a teljesség igénye nélkül - megosztjuk veletek:

Pfneiszl Pincészet

Pfneiszl lányok, Birgit és Katrin
Birgit már 14 évesen borásznak készült és 16 éves korától beutazta a világ híres bortermelő vidékeit, dolgozott Napa Valley-ben, Argentínában, Chilében, Olaszországban, Ausztráliában és Új-Zélandon is. Hazatérése után 2006-ban testvérével átvették szüleik által vásárolt soproni birtokuk vezetését és Magyarországon az elsők között fogtak bele a biogazdálkodásba. (Kép: Pfneiszl pincészet)

Szent Gaál Kastély és Borház 

A Szekszárd mellett, Zombán található Szent Gaál Kastély és Borház 2011-ben került új, jelenlegi tulajdonosához, aki a helyi csapat oszlopos, már a borház történetével összefonódott tagjaival helyismeretükre és tapasztalataikra hangolva és számítva, valamint új szakmai vezetéssel, egy alapjaiban megújuló borászattal lépett színre. Nem titkolt céljuk, hogy megtalálják és elfoglalják méltó helyüket mind a magyar, mind a nemzetközi borpiacon. A borok új stílusa és kiemelkedő minősége Rappay József munkáját dicsérik.

A szekszárdi borvidék a szekszárdi dombság keleti fekvésű lejtőin, illetve a kelet-nyugati völgyek lankáin terül el. A különböző fekvésekben kialakult mikroklimatikus viszonyoknak fokozott jelentősége van. Szekszárd három különleges adottságú dűlőjében helyezkednek el a borászat ültetvényei, ezek: Baranyavölgy, Strázsa-hegy és Várdomb.

Domaine Vacheron – a biodinamikus gazdálkodás gyöngyszeme

A Vacheron család egyértelműen Sancerre vidékének legmeghatározóbb borászai. Korukat megelőzve ismerték fel a vidék terroirjában rejlő, kiaknázatlan lehetőségeket, majd később ők voltak az elsők, akik átálltak a biodinamikus gazdálkodásra is.
A családi birtok története Maurice Vacheronnal kezdődik, a jelenlegi tulajdonos dédnagyapjával. Ő hozta az első tő szőlőket az ekkor még igencsak aprócska helynek számító településre. Fia, Jean volt az első a családban, aki kifejezetten borkészítésnek szentelte életét, különösen nagy figyelmet fordítva a Sauvignon Blanc-ra. Jean fiai, Denis és Jean-Louis, pedig tovább erősítették a család hírnevét, és kiterjesztették figyelmüket a Pinot Noir fajtára is.
Jelenleg Denis fia, Jean-Laurent, és Jean-Louis fia, Jean-Dominique irányítja a birtokot, ami 34 hektárnyi Sauvignon Blanc-ból és 11 hektárnyi Pinot Noir-ból áll. Vezetésük alatt a pincészet átállt a biodinamikus gazdálkodásra, azaz egyáltalán nem használnak szintetikus anyagokat és a műtrágyát komposzttal helyettesítették, továbbá alacsonyan tartják a hozamot és kizárólag kézzel szüretelnek.
Illatában a citrusfélék, grapefruit és lime, és a háttérben diszkréten megbújó mineralitással alkot fantasztikus elegyet. Szájban száraz és friss, citrom, nektarin és maracuja krémes aromája kápráztat el.

BORKÍNÁLAT A WHISKYNETEN