Blog
A walesi whiskygyártó Penderyn egy harmadik lepárlóüzemet nyit Swansea-ben a helyi hivatal (council) 1 milliárd font értékű fejlesztési programjának részeként.
A Shaping Swansea program keretében a walesi város hét területét újítják fel - köztük a Hafod-Morfa Rézműveket, amely a Penderyn harmadik lepárlója lesz. A projekt várhatóan 2023-ban fejeződik be.
Stephen Davies, a Penderyn vezérigazgatója elmondta: "A llandudnói telephelyünket nagy sikerrel indítottuk el, annak ellenére, hogy ezt a világjárvány idején tettük. Ez a siker sokat elmond arról, hogy csapatunk hihetetlenül elkötelezett a céljaink elérése érdekében, és mérhetetlenül hálásak vagyunk azoknak is, akik financiálisan támogatják a Penderyn nagyszabású terveit.”
"Biztosak vagyunk abban, hogy a swansea-i telephelyünk segít majd nekünk abban, hogy növeljük a régi kedvenc palackozások gyártását, miközben lehetővé tesszük kreatív lepárlóink számára, hogy belevethessék magukat néhány korábbi és új ötletek és projektek megvalósításába. 2023 egy rendkívül izgalmas év lesz a walesi whisky szerelmesei számára." – tette hozzá a vezető.
Az 1 milliárd fontos beruházás jelentős része a National Lottery Heritage Fund támogatásaiból származik. A támogatásból a helyiek és a régióba érkező turisták számára is hasznos látványosságok és érdekességek fejlesztésére is sor kerül.
Davies hozzátette: "Ez a projekt rendkívül hasznos lesz a Penderyn számára, de az is fantasztikus, hogy ez a fejlesztés egy szélesebb körű örökségvédelmi projekt része is egyben, amely hatékonyan segíti a helyi nevezetességek megőrzését”
"Hiszem, hogy a swansea-iak megérdemlik, hogy hosszú évtizedekig élvezhessék ezeket a történelmi épületeket, és büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk ennek a megújulásnak." – zárta beszédét a vezérigazgató.