Blog

10 koros ital, amit nemcsak őrizgetni érdemes, de megkóstolni is

Tisztelet az időnek.

Az idő telik, de nem öncélúan. Sok-sok változást hoz nemcsak egy emberöltőben, de a hordóba rejtett italokban is. Most „matuzsálemi italmustrát” tartunk, ahol igen koros italokról rántjuk le a leplet. Ezeket megízlelni is érdemes, nem csak a polcon őrizgetni.

Vannak olyanok, akik megveszik a korosabb párlatokat, majd valamilyen kitüntetett helyre teszik őket, és olykor-olykor jóleső érzéssel pillantanak rájuk, szívesen gyönyörködnek bennük. Teljesen érthető ez a szemlélet, de az sem „ördögtől való”, ha valaki nem babusgatja ezeket a palackozásokat, hanem felpattintja a dugót és elmélyülten megkóstolja őket szeretteivel, akár egy-egy jeles alkalommal.

 

Az alábbi italokat érdemes nem a polcon porosodni hagyni….

 

20 éves párlatok – ennyi idő alatt egy újszülöttből fiatal felnőtté válik, 20 év bizony markáns hatással van a hordókban pihenő italokra is.
Érdekesség, hogy a Plantation XO 20th Anniversary rumot egy évforduló ihlette: Alexandre Gabriel keverőmester 20 éves munkássága előtt „tiszteleg”. Ezt a kiváló rumot 12 és 20 év közötti barbadosi rumokból alkották meg.

Armagnac Castarede 20 éves Hors d'Age (0,7 l, 40%)

Calvados Christian Drouin 20 éves (0,7 l, 40%)

Rum Plantation XO 20th Anniversary (0,7 l, 40%)

Glenrothes 1995, 20 éves 8th Edition ARTIST S.V (0,7 l, 52,8%)

Ararat 20 éves Nairi (0,7l, 40%)
 

30 éves párlatok

A 30 éves párlatok már magasabb árszínvonalat képviselnek, óriási élmény egy-egy ilyen palackot felbontani…  

Tomatin 30 éves (0,7 l, 46%)

Calvados Christian Drouin 30 éves fadobozban (0,7 l, 40%)

BenRiach Authenticus 30 éves (0,7 l, 46%)
 
Calvados Christian Drouin 40 éves (0,7 l, 40%)

 

Fél évszázad a hordóban: Ezt tudja ez az 50 éves armagnac.

 

50 év sok idő, főleg a hordóba zárva, ahol oly sok változáson megy keresztül a nemes párlat. Kézzel palackozzák, címkézik, garantáltan kis tételben ezt az eredetvédett armagnacot! Akár egy 50. születésnapra gyönyörű és emlékezetes ajándék lehet.

Armagnac Castarede 50 év (0,7 l, 44,5%)