A rövid életű lepárlót 1974-ben alapították, majd
kevesebb, mint 20 évnyi működés után 1993-ban bezárták, 2002-ben pedig
épületeit is lebontották. Érthető tehát, ha igen kevés Pittyvaich palackozással
találkozhattunk eddig. A Bell’s alapanyagaként szolgáló speyside-i lepárló
egyetlen hivatalos palackozása a Diageo, Flora & Fauna sorozatában jelent
meg. 2009 őszén, nagy meglepetésre a lepárló kiadott egy hordó erősségű, 20
éves italt is. Ezen kívül csupán néhány független palackozó kiadásában érhető
el.
Ebből az 1990-ben lepárolt, majd 2009 januárjában
lepalackozott whiskyből mindössze 703 darabot adtak ki világszerte.
Gyűjtőknek, de ajándéknak is kitűnő választás lehet.