Leiratkozás
 
Magyarországi Whisky Club
Image


 
Főoldal arrow A Whiskyről arrow Skót lepárlók arrow KILCHOMAN
KILCHOMAN

Kiejtés:               {kil-CHO-man}

Régió:                 Islay

Alapítva:             2005

Tulajdonos:        Rockside Farm

 

ImageA Kilchoman lepárlót Malcoln Rennie egy farmon alapította Islay szigetének nyugati felén 2005-ben, így ez a lepárló 124 éve az első új lepárló a füstös whiskykről közismert szigeten!

 

Évi 90.000 literes termelésével Skócia egyik legkisebb lepárlójának számít. A cég büszkén hirdeti, hogy a teljes gyártási folyamatot hagyományos módon és helyben végzi: az árpát maguk vetik és aratják, hagyományos módon szárítják (rajtuk kívül Skóciában csak másik öt lepárló maradt meg az ősi módszernél), erjesztik, párolják, és saját tárházaikban érlelik, majd maguk is palackozzák.

 

Az első, 2005 telén lepárolt és 2009 tavasszal piacra dobott single malt-jának 8300 üvegét pár nap alatt adták el, és bízva a további sikerekben, már a boltok polcain van a második sorozat.

 

A lepárló eddig máshol nem alkalmazott szolgáltatása még, hogy lehetővé teszi, hogy egy hétig részt vegyünk a whisky készítés minden lépésében. A „képzés” öt napig tart és egy oklevéllel zárul, valamint egy kis kóstolót adnak a segítségünkkel elkészült párlatból. J

 

A látogatói központ egész évben szívesen várja az érdeklődőket, saját shoppal, kávézóval és persze whiskyvel.

Image

Image