Ön itt jár: > Kezdőlap > Rólunk

Rólunk

Az úgy kezdődött, hogy egyszer egy ’nagyon kreatív’ és különösen ’jópofa’ barátunk, bizonyos Péter, megkínált whiskyvel. Én szabadkoztam, hogy az nem az én italom, meg így, meg úgy … de a végén csak kitöltötte. Mondom, ’… és a jég?’’Na csak szagolj bele, kóstold meg, aztán majd beszélünk a jégről is …’. Én meg lassan ’beléolvadtam’ abba a pohár whiskybe, akár egy jégkocka. El voltam veszve …

Az a bizonyos, egy 16 éves Lagavulin volt, de még aznap este végig próbáltunk vagy 5 másikat … jég nélkül!

Az isteni élményt saját felfedezések követték. És mert itthon alig néhányféle ’single malt’-ot lehetett kapni, és azokat is (számomra) elérhetetlen, vagyis inkább elfogadhatatlan áron, a beszerzési forrást, mind az italok, mind az információk tekintetében, a repülőtéri Duty Free Shop-ok, elsősorban is a londoniak jelentették. Éjszakákat töltöttem Michael Jackson könyvének, a ’Complete Guide to Single Malt’ 4. kiadásának apró betűs részeivel és az ’élet vize’ különféle palackozású verzióinak cseppenkénti kóstolgatásával.

Évekkel később – miközben sem a hazai választék nem bővült érdemben, sem az árak nem csökkentek – még mindig azt tapasztaltam (néhány hozzám hasonló érdeklődésű barátommal együtt), hogy a whisk(e)y-k ismertsége, elismertsége magyarhonban továbbra is csupán néhány kevert fajtára és talán a Glenfiddichre terjed ki. TŰRHETETLEN ÁLLAPOT!

Ezzel párhuzamosan történt, hogy legkisebb lányunk is ’óvodaérett’ lett, míg lányaim anyja, aki korábban a szeszipari marketing terén komoly tapasztalatokat szerzett, egyre gyakrabban új elfoglaltságok után kutatott. Itt az idő! Bele kell fogni!

Így alakult meg egy kis családi vállalkozás, a WhiskyNet Kft, aminek elsődleges célja, hogy Magyarországon is korrekt árakon, kényelmesen elérhető módon, a lehető legszélesebb választékot kínálja a whisk(e)y rajongók számára. Sőt! Nem csak whisk(e)y-t, de egyéb különleges minőségű italt és kapcsolódó terméket (poharakat, könyveket, stb.) is kínálunk.

Másik célunk, hogy a WhiskyNet ne csupán egy internetes áruház legyen, hanem egyben egy információs központ is. Szeretnénk minél több érdekességet, adatot, tudnivalót és képet közölni a whisk(e)y történetéről, gyártásáról és mindenről, ami a rajongókat érdekelheti.

A FORUM alatt, illetve minden konkrét termékhez kapcsolódóan a vásárlók, olvasók is megtehetik észrevételeiket, üzenhetnek nekünk, egymásnak. Bíztatunk, kérünk is minden ’látogatót’, hogy írja meg, rögzítse le pozitív élményeit, javaslatait, vagy akár kritikáját, tanácsait, észrevételeit. A vevői, rajongói visszajelzések segítik a többi vásárlót, érdeklődőt az eligazodásban, és a mi munkánkat is megkönnyítik, hogy még pontosabban tudjuk megítélni az igényeket, még szélesebb választékot és jobb szolgáltatást tudjunk nyújtani. (A FORUM-ot és a termékekhez kapcsolódó megjegyzéseket nem szerkesztjük, nem szűrjük, kivéve, ha azok nyelvezete vagy tartalma ízléstelen, sértő, személyeskedő vagy reklámüzenetet tartalmaz.)

A WhiskyNet nem csak az interneten keresztül érhető el. Ha valaki szeretné ’megtapogatni’ az üveget vásárlás előtt, vagy csak nem bír ellenállni a kísértésnek, hogy szétnézzen egy boltban, ahol több mint 700 féle whiskyt és számos egyéb italt lehet megnézni, azt szeretettel látjuk Budapest belvárosában található szakboltunkban, a Veres Pálné utca 8. szám alatt hétfőtől péntekig 11:00-19:00, szombaton pedig 10:00-14:00 között. (A bolti áraink jellemzően némileg magasabbak, mint az interneten látható árak, de az eltérés az akciós termékektől eltekintve maximum 7%.)

 

Külön kérésre és előzetes egyeztetés alapján szívesen szervezünk helyszíni értékesítéssel egybekötött kóstolókat, whisky bemutatókat családi vagy céges rendezvényeken a közösen összeállított mintákból.

 

Céges ajándékok vagy nagyobb tétel (1 karton feletti vásárlás) esetén egyedi árakat és kondíciókat tudunk kínálni. A részletek érdekében kérjük, írj e-mailt (info@whiskynet.hu), vagy hívj minket telefonon (+36-20-515-1515).

Akár a választékunkban jelenleg nem szereplő tételek egyedi beszerzését is vállaljuk, csak úgy mint a Te névre szóló, és külön Neked vagy a cégednek elraktározott komplett hordó whisk(e)y beszerzését a kedvenc lepárlódtól!

Mivel 2008 ősze óta viszonteladókat is kiszolgálunk, így Delikát boltok, italkereskedők vagy éttermek, bárok jelentkezését is szeretettel várjuk. Számukra is egyedi feltételeket tudunk kínálni, az általuk rendelt mennyiségtől és kívánt kapcsolódó szolgáltatásoktól (házhozszállítás, marketing anyagok, kóstolók, fizetési feltételek, stb.) függően.

 society.jpgA WhiskyNet büszke rá, hogy részt tud venni a Magyarországi Whisky Klub működésében, és termékeivel támogatni tudja azt. Arra is büszkék vagyunk, hogy hazánk egyik - ha nem a legnagyobb - whisky-szaktekintélye, a Whisky Klub elnöke, Kovács Dávid is segíti a munkánkat tanácsaival, észrevételeivel, mivel ennek a különleges italnak a hazai népszerűsítése és ’finomságainak’ minél több emberrel való megismertetése közös célunk.

A WhiskyNet Kft egy szentendrei bejegyzésű cég. Mi magunk is itt élünk és szeretjük ezt a várost, szeretjük a hangulatát, a polgárait és turistáit. Szeretjük Szentendrét, ezért a magunk szerény módján támogatjuk a ’Szeresd Szentendrét Egyesület’ tevékenységét és céljait. Ha többet akarsz megtudni Szentendréről és/vagy az egyesületről kattints ide: (http://www.szeresdszentendret.hu/bemutatkozunk.html)

Ha idáig eljutottál, valóban eltökélt whiskyrajongó lehetsz te is. Válogass, böngéssz kedvedre és bízunk benne, hogy megtalálod nálunk a kedvenc italaidat, és talán még új ízeket is felfedezhetsz.

Jó szórakozást! 

A WhiskyNet csapata: Kati, Lilla, Alexandra, Andris, Gábor, Gergő, Zoli, Sanyi és Balázs

 

Legújabb termékek

Ezt a népszerű likőrt Patrón Silver tequila és kávé felhasználásával készítik Mexikóban.

8.690 Ft
[position_4]
[position_3]

Tele van energiával. Elsőként a virágos jegyek jelennek meg: almavirág nyílik ki „nyelvi” szemeink előtt, és a gyümölcsök (málna, áfonya) tovább kápráztatják ízlelőbimbóinkat.

1.890 Ft
[position_4]
[position_3]

Fehér rum, mégis érlelik, akár 6 éves rumok is vannak benne, és elsősorban nem is koktélokba ajánljuk. Hogy lehet ez?

8.990 Ft
[position_4]
[position_3]