Ön itt jár: > Kezdőlap > MACALLAN (THE MACALLAN)

MACALLAN (THE MACALLAN)

Speyside első szeszfőzdéinek egyike a Craigallachie közelében, Alexader Reid által megnyitott lepárló volt. Az engedélyét 1824-ben megkapó üzem – a neki otthont adó Easter Elchie ház után – eredetileg Elchies néven kezdte meg működését, de fénykorát csak az elmúlt évtizedekben, immár The Macallan néven érte el.

 

A változás a hetvenes években jött el, amikor a Macallan menedzsmentje az elsők között döntött úgy, hogy addig csak keverteket gazdagító főzeteit single malt kiadásban is forgalomba hozza. A nagy kockázattal járó vállalkozás végül teljes sikert hozott, és a mai napig igazi közösségként működő, a tradíciót a legújabb kori érlelési eljárásokkal párosító Macallan mára etalonná vált a whisky-gyártásban.

 

A Macallan – a Glengoyne lepárlóval karöltve – még mindig előszeretettel használja a hatvanas években elterjedt, de azóta teljesen visszaszorult Golden Promise árpafajtát, ami a gyártók szerint az itt készülő maltok ízvilágának egyik legfőbb meghatározója. A Tamdhuban malátázott, háromféle élesztővel erjesztett árpa aztán a lepárló gázzal fűtött üstjeibe kerül, ahonnan – a desztillálók kis méretének és a bennük töltött viszonylag hosszú főzési időnek köszönhetően – hatalmas testtel és erővel felvértezve folyik ki az isteni nedű. Sokan már ezzel az egyedülálló nedűvel is megelégednének, a Macallan lepárlómesterei azonban igazi maximalisták, és tudják, hogy ez a csoda csak a gyártás utolsó fázisában nyeri el valódi teljességét. A titok a hordókban rejlik: az érleléshez használt, európai tölgyből készült hordókat kizárólag a spanyolországi Jerezből rendelik, és még a helyszínen száraz oloroso sherryvel „edzik”. A tárlóházakban töltött évek során a hordók gyümölcsös, fűszeres, kissé gyantás ízei teljesen átjárják a párlatot, aminek eredeményeként egy roppantul komplex maltot kapunk.

 

A Macallan 7, 10, 12, 15, 18, 30 és 50 éves single maltjai mellett számos különlegességet is forgalmaz. Akad köztük hordóerősségű, speciális évjáratú és néhány 19-ik századi replika is. A legutóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően egy amerikai tölgyben tárolt single malt is napvilágot látott, Fine Oak címkézéssel.

 

 

 

Legújabb termékek

Tokaji Finish sorozatunk újabb résszel jelentkezik. Ezúttal Skócia legmagasabb hegyéről elnevezett lepárló szolgáltatja a nedűt. 13 év érlelés, 282 palack!

20.890 Ft
[position_4]
[position_3]

Mindössze 99 palack készült belőle!

59.890 Ft
[position_4]
[position_3]

Gyönyörű megjelenésű whisky, különleges alkalmakra. Mindössze 309 darab készült belőle.

87.190 Ft
[position_4]
[position_3]