Régió:
|
Manitoba (Nyugati régió)
|
Alapítva:
|
1968
|
Tulajdonos:
|
Diageo
|
Amikor 1939-ben a brit királyi pár, VI. György és Erzsébet
királyné Kanadába látogatott, a Seagram alapítója, Samuel Bronfman egy a
királyi bársony bíbor színeibe öltöztetett aranyló palackkal ajándékozta meg az
uralkodót. A három tucatnál is több párlatból kikevert, majd különféle gabonaszeszekkel
megbolondított whisky stílszerűen a Crown Royal, vagyis „Királyi Korona” nevet
kapta.
A rozst, malátázott rozst, kukoricát és árpamalátát is
tartalmazó blend egészen 1964-ig csak Kanadában volt kapható, de – az ital iránt
mutatkozó egyre nagyobb érdeklődést látva – a Seagram végül úgy döntött, hogy a
Winnipeg-tó partján saját lepárlót épít a márkának, amely végül 1968-ban Gimli
néven kezdte meg működését. A jelenleg a Diageo egyetlen kanadai üzemeként működő
Gimli jelenleg 33 millió litert is megtermel egy évben, amire szükség is lehet,
hiszen a Crown Royal évtizedek óta az amerikai piac kedvenc kanadai whisky-je.
A 10 éves Crown Royal királyi gazdagságának alapja a már-már mézesen
gyümölcsös, gazdag ízvilág, amelyet karamellás jegyek tesznek teljessé. Az
utóbbi két évtized fejlesztései nyomán pedig olyan remekművek születtek
Gimliben, mint az 1992 óta kapható, hosszan érlelt Special Reserve, a 93-ban
leégett Waterloo lepárló üzem néhány megmaradt hordójának nedűjét is
tartalmazó, számozott palackokban forgalmazott Extra Rare vagy a több mint 50
féle párlat nászából született és eredeti francia konyakos hordókban érlelt
Cask No. 16, amelyet 2007-ben mutattak be.
|