| Alapítva: |
1923
|
| Tulajdonos: |
Suntory
|
Japán első lepárlóját egy
nyugatbarát gondolkodású vállalkozó, az iparágba korábban már italkereskedőként
is belekóstoló Tori Shinjiro hívta életre a múlt század húszas éveiben. Az
alapító és hűséges segítőtársa, a skótföldön tanult, majd a főzés tudományát
Japánba is elhozó Taketsuru Masataka nem csak a japán whisky ipar
megteremtésében, de – a Tory Bar néven létrehozott whisky-bár hálózat vagy épp
a Youshu Tengoku című whisky-szaklap révén – a nemes ital szigetországi
népszerűsítésében is úttörő szerepet játszott.
A Kiotó közelében, az egykoron
Minaseno néven ismert, hegyekkel körülölelt, erdős területen álló Yamazaki
lepárló 1923-ban kezdte meg működését, majd hat esztendővel később az első
palackozás, a Suntory Shirofuda is napvilágot látott. A kezdeti lokális
sikereket követően az 1937-ben kiadott Kakubin aztán végleg megalapozta a főzde
hírnevét, és a gondosan megtervezett marketingnek, a hagyományos formákkal
tudatosan szakító palackoknak és persze a Suntory főzetek egyedi ízének
köszönhetően ma már az egész világ a lepárló csodájára jár.
Ezt a bizonyos csodát pedig sokan
sokféleképpen magyarázzák. Egyesek a környékbeli számtalan forrás
kristálytiszta vízében, mások az üzemben használt sok-sok különböző formájú és
méretű üst által életre keltett különféle ízharmóniákban, megint mások meg a
gondosan megválogatott (Ausztráliából, Skóciából és Észak-Amerikából importált) alapanyagokban látják a titok nyitját. A helyiek nem mennének ilyen messzire,
ők inkább a messze földön híres japán szorgalomnak és precizitásnak, valamint a
whisky iránt érzett olthatatlan szenvedélyüknek tulajdonítják párlataik
páratlan ízvilágát.
A kezdeti évtizedekben még
egészen visszafogott Yamazaki párlatok mára tökéletesen komplex és
kiegyensúlyozott, a mézes-virágos jegyeket az érett gyümölcsök világával
kiteljesítő italokká nemesedtek. És ahogyan a Yamazaki 10, 12 és 18 éves
kiadásai is folyamatosan fejlődnek, úgy maga a lepárló és a Suntory birodalom
is mindent megtesz azért, hogy továbbra is a japán whisky-ipar élvonalában
maradjon. Az ország legnagyobb importőreként ismert cég napjainkban olyan
kiváló skót lepárlókat tudhat magáénak, mint a Bowmore, a Glen Garioch vagy az
Auchentosan.
(A Suntory még a hollywoodi filmiparba is belekóstolt. A cég Bill Murray
közreműködésével forgatott reklámfilmeket, hogy nemzetközileg már rég elismert
maltját a hazai piacon is népszerűsítse, a történetet alapul vevő, Sophia
Coppola által rendezett Elveszett jelentés című mozifilm pedig a globális
piacokon is tovább erősítette a Suntory Malt pozícióit.)
|