Skót lepárlók

GLENMORANGIE

Kiejtés: {glen-MOR-angie} Régió: Northern Highlands Alapítva:: 1849 The Glenmorang

A világ egyik kedvenc single malt whiskyjének története egészen a XVIII. század elejéig nyúlik vissza, a Dornoch-öböl partján álló Tain városában állítólag már az ősidőkben is főztek egy Morangie nevű párlatot. A fináncok vigyázó szemétől elzárt vidék lakói a legnagyobb nyugalomban főzhették az élet vizét, erre utal a mai márkanév is, melynek jelentése „a nyugalom völgye”.

A mai Glenmorangie  alapítása egy helyi testvérpár, William és John Mathieson nevéhez fűződik, akik hat évig tartó előkészület után, 1849-ben indították be a főzde üstjeit. Az üzlet hamar beindult, és három évtizeddel később a Glenmorangie  már a külföldi piacokon is ismert volt.

 

A lepárló 1918-ban került a Macdonald & Muir érdekeltségébe, akik a hetvenes években döntöttek úgy, hogy az itt készült párlatokat single maltként kezdik forgalmazni. A Tarlogie forrásainak homokkövön átfolyó, különösen kemény és ásványokban gazdag vize, valamint Skócia legmagasabb és legkarcsúbb főzőüstjei már önmagukban is garanciát jelentettek a tökéletes minőségre, de a Glenmorangie vezetése nem érte be ennyivel. ők valami egészen különlegeset akartak alkotni, ezért a hordókkal kezdtek kísérletezni. Az évekig tartó kutatómunka eredményeként teljesen újszerű érlelési technika született, s ezzel a cég nem csak új kategóriát teremtett a piacon, de számos követőt is megihletett.

 

A titok a gondosan kiválasztott hordókban és azok alapanyagában rejlik. A lepárló csak és kizárólag a Missouriban elterülő Ozark hegységben található, legalább száz esztendős fehér tölgyből válogat. A faanyag először Tennessee fafeldolgozó üzemeibe, majd onnan Kentucky állam kádárjaihoz utazik, végül pedig a kész hordókban négy éven keresztül a nagyszerű Jack Daniel’s érlelődik, és a hordókat csak ezután veszi át a Glenmorangie. Ennek az egyedülálló eljárásnak köszönhető az a különlegesen gazdag, gyümölcsös, virágos, fűszeres, de a tejszín, a csokoládé és a maláta édességét is magában hordozó ízvilág, ami a cég legkeresettebb palackozásában, a 10 éves single maltban bontakozik igazi teljességében. A Glenmorangie szakembereinek azonban egy csoda nem volt elég, így újabb kísérletekbe kezdtek, és a kilencvenes évekre megszületett az úgynevezett „wood finish” eljárás. Ennek során a legalább tíz éven át érlelt párlatok egy része speciális utókezelést kap: a kész italokat a palackozás előtt egy utolsó évig még sherry-, portói-, madeira-, bordói- vagy éppen burgundi-hordókban tárolják, s ezzel egészen különleges ízzel gazdagítják az amúgy is roppant összetett főzeteket.

A 2004 óta a Moët Hennessy tulajdonában álló Glenmorangie ma Skócia piacvezető lepárlója, míg Nagy-Britanniában a második, világszerte pedig a harmadik helyen áll az eladások tekintetében. S hogy mit hoz a jövő? Nos, az biztos, hogy a helyiek újító szellemén nem múlik: a legfrissebb hírek szerint ugyanis a Glenmorangie hamarosan megint új termékekkel rukkol elő, ráadásul meglévő portfoliója termékneveit és csomagolását is teljesen megújítja.