Készítésekornagyobbmennyiségűfehérürmöt, ánizstésrómaiédesköménytáztatnak valamilyen finomított, semleges alkoholpárlatba, általábantovábbifűszerekkíséretében. Későbbazázatotlepárolják, hogyadurvábbízektőlmegszabaduljanak, majdsokszoregykönnyedebb, másodikáztatássalisízesítik (elsősorbanrómaiürömmelésizsóppal), melytőlmohazöldszíntkap. Nevétafehérürömrőlkapta, eredetielnevezéseugyanis Extraitd'Absinthe,
mely
franciául a „fehérürömkivonatát” jelenti.
Azabszintkétségtelenülalegtöbbethamisítottéslegellentmondásosabbalkoholositalatörténelemben, ígytévhitektucatjaikapcsolódnakhozzá. A 20. század legynagyobb részében sok ország méregnek
nyilvánította, és tiltotta az előállítását – mint később kiderült, alaptalanul.
A „csehmódszerként” ismertdivatosjelenség, melyakockacukormeggyújtásávaljár, eredetileg az
1990-esévekbenelterjedtcsehhamisítványokreklámkampányáhoztartozott. Korábbanazabszintotnemfogyasztottákígy, hiszenavalódiabszintkiegyensúlyozott, finomízvilágátazégetettcukorelrontja.
1988-banazEurópaiUniólehetővétetteazabszintgyártást, báregészena 21. századelejéignemderültki, hogyahagyományosabszintmegfelelaközösségirányelveinek.
Továbbra is magától értetődőnek számított, hogy az eredeti receptek alapján
készült abszint túl sok tujont tartalmazna. Ezértaz 1990-esévekbenrosszminőségűhamisítványokterjedtekel, melyeksokszorsemmilyennövényikivonatotnemtartalmaztak, vagycsakkismennyiségűfehérüröm-olajat. Azilyenitalokésutódaik (példáulakomolyreklámhadjárattalelterjesztettéseredetiabszintkéntbeállított „csehabsinth”-ok) maisuraljákazabszintpiacnagyrészét. 2000 utánjelentekmegazelsőolyankomolyabbtanulmányok, melyekkísérletekkeltámasztottákalá, hogyahagyományosreceptekalapjánfőzöttabszintártalmatlan, 2008-banpedig 13 különböző, 1914 előttkészültabszintGC-MSvizsgálataigazolta, hogyahagyományosabszintoktujontartalmacsakritkán, éskevéssellépteátamaiEU-határértéket. Azabszintfőzőknekévekbetelt, mígaszázadfordulósszeszfőzőkézikönyveknéhányoldalasútmutatásaibólésreceptjeibőlkiindulvasikerültakorabeliabszintokminőségétmegközelíteniük – márcsakazértis, mertakiválóabszinthozanövényeklegjobbminőségű, minélaromadúsabbvariánsaitkellmegtalálniéstermeszteni.
Típusai
A 19. századbanelterjedt, ésmaisgyakranemlítettminőségiosztályok, melyekazolcsó, 45–55%-os „ordinaire”-relkezdődtek, ésa „demi-fine”, majda 68% fölötti „fine”, „extrafine” ésSuissekategóriákigterjedtek (ésgyakranahidegkevert „absinthedesessences”-tismagukbafoglalták), maazátalakultabszintpiacmiattmárnemléteznek. Akorabeliszeszfőzőgyakorlatésagyakorimérgezésekmiattakisebbszesztartalmúabszintgyanúsvolt, máraazonbannemritkaaz 50%-osprémiummárka sem. Azalsóbbkategóriákramamárnincsigazipiaciigény, hiszeneztazűrtgazdaságosabbhidegkevertutánzatokkalkitölteni – azitalismeretlenségemiattazsemigazánszámít, ha ezek nemhasonlítanakazabszintra.
Ma a szakma az alábbi kategóriákat
használja, bár ízvilágukban komolyabb átfedések tapasztalhatók. Az abszint ízét
olyan, külön kategóriát nem képző különbségek is meghatározzák, mint bármely
növényi összetevő kihangsúlyozása vagy háttérbe szorítása, a párlat
telítettsége (mely meghatározza a szeszfokot is), vagy a felhasznált alkohol
típusa. Az abszint ugyan mindig finomított szeszből készül, de – a szűrt
gabonaszesz kivételével – az alapanyag íze általában felismerhető. A
klasszikus, francia zöld típusok sokszor borpárlatból készülnek, de ismert
pisco alapú abszint is, korábban pedig egyes dél-amerikai márkák rumot
használtak.
Absintheblanche, azaz „fehérabszint” – azelsőnövényázatpárlata, melyet
tovább ízesíthetnek,
vagypalackozhatóvízhozzáadásaután. Abrut(nyers)abszintablanche-nakegy modern, különlegesenaromásváltozata, melyannyiratelítettillóolajokkal, hogyszinteegyáltalánnemhígítjákés 80% fölöttiszesztartalommalkerülapalackba. Brutnak nevezik
a hígításra szánt, de még eredeti szeszfokon lévő párlatot is.
LaBleue, azaz „akék” – lényegébenazonosablanche-sal; annakasvájcival-de-traverskerületbenkészülő, általában 50-55%-osváltozata, melyet általában mézes, virágosillatjellemez. Becenevétarrólkapja, hogyamegfelelőfényviszonyokköztopálosodásakékesnekhat. Házilagkészültváltozataitgyakranclandestine-nek, azazillegálisnaknevezik, deatilalomeltörléseótalegálisantovábbműködőfőzdékisgyakranmegtartjákeztajelzőt.
Absintheverte, azazzöldabszint – aszíntelenpárlatotegymásodik, könnyedebbízesítésnekvetikalá, amitőlmohazöldszíntkap. A 19. századbanmesszeezatípusvoltalegismertebb, prémiumváltozataibanpedigszintekötelezővoltaborpárlat. Színe – a hozzávalóktólfüggően – azaligészrevehetőtőlatelítettzöldig, valamintaszintesárgászöldtőlamajdnemkékesárnyalatigváltozhat. Mivelezalépéserősenkihatazízvilágra, ablanchemesterségesbeszínezésehasonlóhamisításnaktekinthető, mintpéldáulazérleletlenwhiskysárgárafestése.
Azabsintherouge, azazvörösabszintcsakegyetlenkorabeliposzterrőlismert, éshibiszkuszvirággalszínezték. MaleginkábbazEgyesültÁllamokbanfordul elő, báramesterségesenszínezett, hidegkevertmárkákEurópábanisgyakranvörösek.