A Delamain az egyik legrégebbi név a konyakházak között. A
kereskedő céget James Delamain alapította még 1759-ben, apósával, Jean-Isaac Ransonnal
közösen, akinek révén a társaság a konyakgyártás kezdetéig visszavezethető
gyökerekkel rendelkezik. A Delamain sem szőlőtermesztéssel, sem lepárlással nem
foglalkozik, hanem olyan független termelőktől veszi át a párlatokat, akikkel
már évtizedek óta tartanak fenn kapcsolatot. A párlatokat kizárólag a Cognac
régió első számú – legértékesebb – termőterületéről, a ’la Grande Champagne’
szőlőtermő vidékről szerzik be. A párlatokat tekintve nem kötnek több évre
szóló szerződéseket, az átvételt minden évben szigorú minőség-ellenőrzés előzi
meg. Ezt követően a Delamain saját pincéiben érleli, majd keveri ki italait. A
Delamain név alatt megjelenő konyakok magas minősége hosszú idők óta elismert,
olyannyira, hogy egyéb gyártók gyakran hozzájuk hasonlítják a termékeiket.
A Delamain Vesper megalkotásakor felhasznált konyakokat
tovább érlelik, mint a Pale & Dry esetében. Az egyes konyakok egymástól
elkülönítve, 350 literes, limousini tölgyfából készült hordókban érlelődnek.
Ezt a fázist a keverés, aztán pedig két éves együttérlelési időszak, az ún.
házasítás követi. A Delamain Vesper ezáltal nemesedik egy egészen telt, érett
és kifinomult konyakká.
Normál ár a Whisky Shopban: 30 390 Ft (€ 102,62)
Internetes ár: 28 990 Ft (€ 97,89)
Megtakarítás: 1 400 Ft
Egységár: 41 414 Ft / liter
A termék paraméterei:
Régió
Európa >> Franciaország
Gyártó / Lepárló
Delamain
Palackozó
Delamain
Lepárlás éve
Palackozás éve
Érlelési idő (év)
35
Űrtartalom (liter)
0.7
Alkohol-tartalom (%)
40
Eredeti hordós erősség
Hordó típusa
Hordó száma
Illat
Az aromák teljessége. Parfümök, bársonyosság, nyomokban fa, száraz bor és vanília.