Skót lepárlók

BRAEVAL (BRAES OF GLENLIVET)

Kiejtés: {BRAY-val} Régió: Speyside Alapítva: 1973

 

A Braeval a Livet-folyó völgyének egy egészen eldugott részén (Braes) fekszik. Ez a hely a 18-19. század fordulóján az illegális lepárlók valóságos paradicsoma volt. Volt idő, amikor 200-nál is több zugfőzde működött a környéken. A lepárolt italt szűk ösvényeken csempészték ki a völgyből, ezek közül három, mint megjelölt nyomvonal ma is végigjárható. Mindhárom csempész út egy, a helyhez köthető híres emberről lett elnevezve. Az egyik ösvény pont a Braeval lepárlótól indul, nevét pedig Malcolm Gillespie fináncról kapta, aki a kötelességteljesítés során - állítólag - 42-szer(!) sebesült meg.

 

A Braeval mindenesetre már békésebb időkben, az 50-60-as évek whisky boomjának farvizén, 1973-ban kezdte meg működését, akkor még Braes of Glenlivet néven. Csak később, 1994-ben, a The Glenlivettel való esetleges összetévesztéseket elkerülendő, kapta mai nevét. Talán az üzemet körülvevő vad és gyönyörű táj a lepárló tervezőjét is megihlette, hisz a Braeval épületei kívülről szemlélve kifejezetten csinosak, a fehérre meszelt falak és a pagodatető már messziről látszik. 

 

Ráadásul a főzde a Dalwhinnie-vel egyetemben a legmagasabban fekvő skót lepárló címre is számot tart. 

 

Egyes számítások szerint a Braeval magasabban fekszik a maga tengerszint feletti 355 méterével, a Google Earth szerint viszont a Dalwhinnie is pont ilyen magasan van. Ha korrektek akarunk lenni, akkor annyit állíthatunk bizonyosan, hogy mindkét lepárló valahol 352 és 357 méter között fekszik. Mindenesetre a Dalwhinnie számára jóval fontosabb lehet ez a titulus, hisz önálló márkaként jelenik meg a piacon. A Braevalt azonban olyan blendek, mint a Chivas Regal, Passport Scotch, 100 Pipers malátawhisky utánpótlására építették, épp ezért a desztillálóhoz se malátázó, se tárolóházak nem tartoznak, a lepárolt italt tankerekben szállítják el a telepről, érlelése máshol történik. Testvérlepárlójával, a közelben fekvő Allt-a-Bhainne-nel egyetemben a funkcionalitás jegyében épült, és ma már akár egy ember is felügyelni tudja a folyamatokat!

 

Amikor a Pernod Ricard 2001-ben felvásárolta a Chivas-t, a desztillálót – másik négy lepárlóval (BenRiach, Caperdonich, Allt-a-Bhainne, Glen Keith) egyetemben – bezárásra ítélték. Szerencsére pár év múltán, 2008-ban, a növekvő whiskyigények kielégítésére újra megnyitották a főzdét. Azóta - a Caperdonichot kivéve - a többi lepárló is újranyitott. A BenRiach új tulajdonosokkal, az Allt-a-Bhainne 2005-ben, a Glen Keith pedig 2013-ban kezdte meg újra működését.

 

A lepárlónak hivatalos palackozása nincs, kizárólag független palackozók kiadásában érhető el. A nálunk kapható Braeval kiadásokért kattints a képre!